19. fejezet
A valóság
néha törékeny illúzió lehet
A friss hajnali levegő az arcát simogatta, a
bőrkeményedéses ujjak pedig a karját. Anneliese felköhögött, és ülőhelyzetbe
tornázta magát.
– Lassan! – a barlangban nem fázott, most
viszont, hogy kinn volt a friss levegőn, a nyári hajnal hűvös volt, és dermesztő
ölelésbe vonta őt. Még Nevra nyugtató simogatása sem segített. – Anneliese, jól
vagy?
– Igen. Csak úgy érzem magam, mint aki párszor
felült volna a hullámvasútra, és út közben elhagyta valahol a gyomrát. – Nevra
halkan felnevetett.
– Megijesztettél! Mi történt? Ott voltál
mellettem… és mi van a hajaddal? – húzott meg egy tincset. A lány elhessegette
a kezét.
– A folyó alatt van egy barlang. Találkoztam a
szírénnel. – a fiú homloka ráncba szaladt, de nem szólt. – Nézd!
Anneliese felemelte a kezében szorongatott
virágot. Szerencsére nem lett semmi baja, habár kicsit megviseltnek tűnt. A fiú
felé nyújtotta, hagyva, hogy átvegye. Ujjbegyei súrolták az övét,
amitől hevesebben kezdett verni a szíve, érezte, hogy arcán szirmot bont a zavar
rózsás pírja.
Nevra pillantása összekapcsolódott az övével, olyan megfejhetetlen, mégis olvasható volt az a
szürkeség, hogy Anneliese-nek el kellett fordulnia. Minden figyelmét a
felkelésre összpontosította. A világ egy pillanatra megbillent, a fák táncot
jártak körülötte, majd lassan mozdulatlan némaságba merevedtek. A lány megrázta
a fejét. Rövid tincsei az arcába kaptak, nedvesen tapadtak a nyakára azután is,
hogy rutinosan kifacsarta belőlük a vizet.
– Mi az? – nézett fel Anneliese a trikója
kicsavarásából. A fiú elgondolkodva méregette, míg a lány le nem pillantott magára. A felsője oldalt túlságosan kivágott volt az ő ízlésének, ezért felvett
alá egy toppot, ami eltakarta a melltartóját. Azonban ahhoz nem volt elég, hogy
teljesen elrejtse a mellkasán húzódó heget. Anneliese kapkodva húzta vissza
magára a trikót. A haja mindig eltakarta, de most… Hogy is feledkezhetett meg
róla?
– Anneliese…
– Nagyon fura a hajam? – nyögte ki az első
dolgot, ami eszébe jutott. Nevra tekintete megvillant, de nem firtatta a dolgot
– legalábbis egyelőre –, és a lány ezért hálás volt.
– Vad, és szexi. De mi történt? – a fiú közelebb
lépett hozzá, finoman a tincsek közé fúrva az ujjait.
– Ööö… a szírén a hajamat kérte a virágért
cserébe – a lány gyanította, hogy olyan színe az arcának, mint a paradicsom.
Úgy tűnt Nevra jót mulat rajta, ámbár egy pillanatra kizökkentette a jókedvből
a mondat.
– A hajadat?
– Igen. Vagy a nyakláncomat – érintette meg
Anneliese az említett tárgyat, kézfeje a fiú mellkasát érintette. Csak most
tudatosult benne, hogy milyen közel is vannak egymáshoz. Érezte Nevra leheletét
az arcán, a friss, éjszakai levegővel keveredett férfias illatát, s ha nagyon
koncentrált volna, még szívének egyenletes dobogását is hallhatta volna.
Azonban gondolatai lassan összekuszálódtak, hirtelen már nem érzékelt más
Nevrán kívül. Vajon azok a sötét viharfelhőkre emlékeztető pöttyök eddig is ott
voltak íriszének finom körvonalánál? És vajon ez a gondolat az övé volt vagy
csak Éabha varázsának a maradéka? Ez tényleg a valóság? A lány bizonytalan
volt. Ennek ellenére hagyta, hogy a fiú gyengéden közelebb húzza magához. Az
orruk hegye egymásét érintette.
– Nevra – ajkuk épphogy összeért, ahogy beszélt.
Nem tudta nem észrevenni, hogy a fiú beleremeg az apró érintésbe, hogy mélyet
lélegzik, mintha csak visszakellene fognia magát. Talán így is volt. Talán
Anneliese a tűzzel játszott. Valahogy mégsem akaródzott hátrébb lépni. Csak
hagyta, hogy a fiú a karjában tartsa, hogy lélegzetük összekeveredjen. Csupán
akkor húzódott el, mikor Nevra előrébb hajolt, hogy elérje az ajkát.
– Ez nem a valóság. – nem tudta, hogy ezt magának
mondta, vagy a fiúnak. Talán mindkettőjüknek. Egy emlékeztető, egy kérdés, egy
mantra volt. A bizonytalanság.
– Sokan mondták már, hogy hihetetlen vagyok.
– Nem.
– Nem?
– Nem.
– Miért nem? – Nevra felhúzta a szemöldökét,
őszinte kíváncsiság keveredett a folyton ott lapuló pajkossággal.
– Úgy értem, hogy ez – a lány ellépett a fiútól,
karjait összefonva maga körül. – Ez csak Éabha varázsának az utóhatása.
Nevra kikerekedett szemekkel nézett rá.
– Anneliese, én… ez nem az.
– Hogyan híhetném el? Te… nagyon is kedveled a
hölgyek társaságát. Az enyémet is. Éabha varázsa egyszerűen csak felnagyította
a vágyad… – a szavakat fájdalmasan igaznak érezte, mégis ott verdesett a
szívében a remény az apró szárnyaival. Talán csak bebeszéli magának. Talán, a
lelke mélyén úgy gondolta, ha elhiszi ezt, könnyebb lesz majd az elválás… mikor
eljön az idő… mikor a fiú nem lesz mellette… Nevra komoly pillantása pedig
mindent csak bonyolultabbá tett.
– Tévedsz.
– Akkor miért most? Miért Éabha után?
– Mert… – csak képzelődik, vagy Nevra tényleg
zavarban volt? – te más vagy. Az a csók… Kedvellek, nagyon is. És az ott történtek
után pedig erődösödött… és ez megrémít.
– Megrémítelek? – suttogta a lány.
– Az érzés.
– Azt hiszem, én is így érzem.
– A csodálat mellett ez a másik, amit kiváltok a
lányokban.
– Te és az egod… Nevra?
– Igen?
– Mennünk kellene.
– Igen. Anneliese?
– Igen?
– Komolyan gondoltam. Bebizonyítom neked. – a
lány aprót bólintott, hagyta, hogy a fiú szemében csillogó komolyság meggyőzze,
reményét még nagyobb tűzzel táplálva. Azonban a szívének egy szegletében a
kétségbeesés vasra vert vadállatként rángatta béklyóit, s a lány tudta: ha
elszabadul, porig rombol mindent.
Najó én kiégtem <3 <3 <3 Annyira imádlak, és imádom Nevrát is <3 <3 <3 AZONNAL FOLYTIT KÖVETELEK!!! :D jaj, miért itt hagytad abba? :D Izgatottan várom a kövi részt <3 (siess vele <3) puszi^^ :D
VálaszTörlésxD
TörlésNagyon, nagyon, nagyon örülök, hogy tetszik, és köszönöm! ^^
Iparkodom, ahogy csak tudok :)
(Nevrát ki nem imádja? ;) :D)
Jaj ez szuper volt ahw de jo volt az a hasonlat a vegen😍😍😍 xo:L.
VálaszTörlésKöszönöm ^^
TörlésAnnyira jooo! Mikor azt hinném,hogy most meg csókolják egymást erre nem, fuu,folytatást minél hamarabb. ❤️
VálaszTörlés