Eldarya fanfiction || Idegenben

Ketten – Mond meg neki… mond meg neki, hogy szeretem – a szavak alig hallható suttogásként törtek fel a torkából. Amint kimondta, valami megfeszült benne, valami nehéz, mégis csodálatos súly legördült róla. És vége volt. Az emlék ott lebegett a fejében, de… nem érzett semmit. Csak üresség volt, feneketlen gödör. A lelke tiltakozóan sajgott, mintha felakarná eleveníteni azt a tüzet, amit Nevra váltott ki belőle, de már nem tudja hogyan… tapogatózott utána, ám hiába… csak közönyösséget talált. – Anneliese? – kérdezte döbbenten Alajéa. – Jól vagyok. – Persze, hogy jól – mosolygott Sibéal. – Álld a szavad! – Jól van, jól van. A szírént, akit oly nagyon kerestek az óceán északi részén találjátok. A helyetekben én sietnék, ugyanis hamar elérnek egy földrészre, amire nehezen tudjátok követni őket. Persze a barátnőd talán képes lenne rá, de szerintem elbaltázná. – Ők? Sibéal felvillantotta a mézes-mázos mosolyát. – Horogra akadt. Anneliese minden egyes uszonycsapá

Sziasztok! :)    A következő fejezet a megszokottnál később fog megjelenni, elnézéseteket kérem, hogy ennyire kicsúsztam a (magamnak) felállított határidőből. A közeledő vizsgára való felkészülés, és a kora esti órákba való hazaérés akaratlanul is elveszi az időmet meg a kedvemet. Van, hogy heteknek tűnő napok telnek el anélkül, hogy leülnék és írnék, van hogy megpróbálok, de nem jönnek a szavak, mert kizökkentem, nem tudok koncentrálni vagy egyszerűen csak nem tudom mit írjak, hogy hogyan írjam.    A másik ok, amiért mostanában annyit késlekedtem, az az hogy a vázlatomnak végére értem, az üres lapok pedig gúnyolódva meredtek rám, így neki láttam lekörmölni az ezer irányba futó gondolataimat, és valami ütőképes történet folytatást létrehozni. Sokat vitatkoztam magammal, húztam az időt, rakosgattam a darabokat. Még mindig nem látom tisztán a végét, van egy darabka, amit egyszerűen nem látok, nem találok, de igyekszem felkutatni, és meglelni.    Ennyi szócséplés után szeretn