-->

2017. augusztus 5., szombat

17. fejezet

Sodrás

A lány beletúrt Nevra hajába, még közelebb húzva magához. Mellkasuk összepréselődött, a fiú keze finoman végigsimított a lány domborulatán, aztán feneke alá nyúlt, és egy könnyed mozdulattal felemelte. A mosdókagyló kényelmetlen volt, de a legkevésbé sem törődött vele. Csak Nevra szenvedélyessé vált csókjaival foglalkozott, és a trikója alá becsúszó kezére. A bőre hűvös volt felhevült testének, Anneliese pedig önkéntelenül összerándult. A fiú elhúzódott tőle, s a lány hiába kapott utána, az távolabb lépett tőle, szemében zavar tükröződött. Anneliese vadul dobogó szívvel, bizsergő ajkakkal figyelte a fiút.
– Nevra?
– Mi… történt?
– Hát… én… te… gyere vissza – kérte a lány, kezét nyújtva felé. – Vágyok rád.
Nevra rábámult, majd kikerekedett a szeme.
– El kell innen tűnnünk! – a fiú cseppet sem óvatosan rángatta le Anneliese-t a mosdókagylóról, majd kihúzta a folyosóra, egyenesen a bejárat felé véve az irányt.
– Máris mentek? – mindketten hátra fordultak. Éabha mosolyogva nézett rájuk, de volt benne valami, ami a lánynak nem tetszett.
– Tudtam, hogy valami nem stimmel veled, csak azt nem, hogy mi… – szólt Nevra hűvös hangja, miközben óvatosan a tőrjéért nyúlt.
– A vágy gyakran elhomályosítja az elmét.
– Főleg, ha valaki manipulálja.
– Ó, nem manipuláltam – fordította oldalra a fejét Éabha. Úgy tűnt jót mulat rajtuk. Ez egy pillanatra kitisztította Anneliese gondolatait. Már nem csak Nevra érintését érezte a karján. A környezet lassan újra alakot öltött körülötte, visszarángatta a valóságba. – És ezt te is pontosan tudod. A vágyaknak sokszor nem hódolunk be. Félelem övezi. Én segítek ennek a leküzdésében.
A nő ragadozó mosolyt villantott rájuk.
– Azok a vágyak a legszenvedélyesebbek, amikről még magunk sem tudunk. Amiket félünk beismerni.
Éabha ujjai végigszántották az asztal simára csiszolt felületét, ahogy közelebb sétált hozzájuk. Nevra hátrébb tolta a lányt, a tőrt immár a kezében tartotta, s mielőtt Anneliese reagálhatott volna, a fegyver már át is szelte a levegőt. A fiú nem várta meg, hogy lássa, célt ér e. Sarkon fordult, magával rántva a lányt, és rohantak, lábuk fűcsomókat vert fel. A lány hallotta a maguk mögött felhangzó dühös kiáltást, ami a távolban hallatszódó csaholással egybe vegyült. Anneliese érezte, hogy a feje teljesen kitisztult, mint a vihar utáni ég, ahogyan utat törtek maguknak az erdőben. Nem gondolta, hogy a küldetésük során ilyen helyzetekbe kerülnek. Hogy ilyen közel kerülnek egymáshoz. Te jó istenek! Vajon meddig mentek volna el, ha nem ébrednek fel a rózsaszín ködből? A lány teste belebizsergett a gondolatra. Ki kell vernie a fejéből! Ez nem volt igazi. Nem voltak maguknál.
Azok a vágyak a legszenvedélyesebbek, amikről még magunk sem tudunk. Amiket félünk beismerni.
Vajon erről lenne szó? Fél beismerni a fiú iránt táplált érzéseit? A lány Nevrára sandított. Igen. Határozottan. Szoknyapecér volt, Anneliese pedig nem akart egyéjszakás kaland lenni. És vajon az érzés nem csak egy múló fellángolás? Igaz lenne? Megengedheti ezt magának? Szíve egyik fele azt súgta, hogy igen, élvezze az életet, de a másik – kétségtelenül a józanabb – azt dobolta, hogy ne. Nem marad itt örökre. Haza fog térni egyszer. Itt hagy mindent, itt hagyja a fiút, és soha többé nem jön vissza. Erre a gondolatra egy pillanatra megijedt, de aztán hagyta, hogy tova szálljon, úgy, mint ők a girbegurba fák mellett.

Már javában rájuk terült az éjszaka sötét takarója, mikor úgy ítélték megállnak pihenni. A lány lekuporodott az egyik fa tövében és maga alá húzta a lábait. A gyomra éhesen korgott. A hátizsákjuk a nőnél maradt, benne minden élelmükkel és váltóruhájukkal. Most csak néhány gyümölcsük volt, amit útközben gyűjtöttek. Hasonlítottak az otthoniakra, de az ízük kesernyésebb volt, amire Anneliese önkéntelenül is elfintorodott.
– Kicsit olyan volt, mint a citrom és az alma kereszteződése – szólt a lány, mikor elfogyasztotta. Nem volt elengedő, de nem is érezte magát éhesnek. Kényelmesen – legalábbis, amennyire a kemény föld engedte – leheveredett, kezeit használva párnának. Éjfél mellé hemperedett egy panaszos nyávogás kíséretében. Talán fél úton voltak ide, mikor a két familiáris megtalálta őket. Úgy tűnt nincs semmi bajuk, Anneliese csak azt nem tudta mit fog csinálni Éjféllel holnap. Azt elviselte, ha ő éhezett, de mit fog kezdeni a ciralakkal? Nem volt a környéken a számára megfelelő étel, remélte, hogy gyorsan visszatérnek a főhadiszállásra. Nevrával már eldöntötték, hogy felgyorsítják a tempót, így csak néhány óra pihenőt engedtek maguknak, aztán még hajnalhasadás előtt folytatják az utat. Addig aludni kellene. De hiába hunyta le a szemét, az álom elkerülte. A gondolatai az elmúlt eseményeken csappongtak. A fiú már elmagyarázta, hogy Éabha a tündérek egy veszélyesebb csoportjába tartozott, aki mások vágyainak az energiájából él. A bűvkörébe vonja a gyanútlan áldozatot, majd felerősíti a vágyát, annyira, hogy ne tudjon ellenállni neki. A lány kellemetlenül érezte magát, mikor Nevra erről beszélt, és igyekezte elkerülni vele ezt a beszélgetést. Nem szívesen beszélt volna róla. Nem érezte a történteket igazinak, és nem akarta, hogy a fiú… már nem is tudta mit akart. Az érezelmei felkavarodtak attól, hogy Éabha belepiszkált. Mintha nem tudta volna, hogy mi az a fent és a lent.

Anneliese felriadt. A tűz már kialudt, de érezte a gyengén felé szálló meleget. A keze elzsibbadt, a nyakába fájdalom nyílalt, amiért elaludta. Nem tudta, hogy mikor nyomta el az álom, de úgy tippelte jó pár óra eltelhetett azóta. Vajon mennyi idő lehet az indulásig?
A lány felegyenesedett. Nevra nem messze tőle feküdt. Úgy tűnt alszik, de könnyűszerrel lehet, hogy éber. Mindenesetre nem riadt fel, mikor Anneliese halkan elosont mellette. Muszáj volt kinyújtóztatnia a végtagjait. Kísérője csak a hold volt, ami átszökött a fák lombkoronáin, és világította neki az utat, míg meg nem látta az ismerős göcsörtös fát, ami mellett idefelé jövet haladtak el. A lány mélyet lélegzet. Imádta a friss, éjszakai levegőt. Mintha halk tücsök ciripelést is hallott volna. Aztán valami reccsent mellette, amire Anneliese megpördült. A lélegzete elakadt, ahogy a kutyaszerű lény sötét alakja elindul felé. Lépései finomak voltak, a lány háta borsódzott tőle. Hiába kutatott valami fegyver után, a sötétségen kívül nem sokat látott. Így csak óvatosan oldalazni kezdett, és egy olyan pontra szegezte a tekintetét, amire úgy gondolta a mellkasa lehet. Nem tudta, hogy mennyire látnak sötétben, de nem akarta megkockáztatni, hogy a szemébe nézzen, és azt fenyegetésnek érezze. Csak szeretett volna eltűnni innen, lehetőleg élve.
Még mindig oldalazott, mikor a lény kiért a holdfényre, és a lány meglátta. Apró sóhaj szakadt ki belőle, ahogy felismerte Nevra familiárisát.
– A fenébe is, Shaitan! A frászt hoztad rám! – ebben a világban is él a mondás: amilyen a kutya, olyan a gazda. Megkönnyebbült, hogy nem egy Fekete kutyával futott össze, habár Shaitan is félelmetes jelenség volt. Most már nem közeledett a lány felé, csak kifejezéstelen tekintettel nézett rá. Vajon ez most mit jelent?
Anneliese megköszörülte a torkát, igyekezett kedvesen beszélni.
– Neked is ki kellett nyújtóztatni a végtagjaidat? – nem tudta, hogy mit várt. A familiáris nem rezdült, ugyanúgy ácsorgott előtte. Nos, Éjfél szerette, ha beszél hozzá a lány, legalábbis ő úgy gondolta. Azért megpróbálkozott még egyszer. – Megsimogathatlak?
A lány lassan elindult felé. Shaitan nem reagált, így ment tovább, míg el nem érte. Aztán óvatosan felé nyújtotta a kezét, és a bundája közé fúrta az ujjait. A szőre hosszú volt, és puha, szinte beleolvadt a sötétbe. Úgy tűnt nem bánja a simogatást, sőt. A fülvakarást kifejezetten élvezte, mert a feje a lány tenyerébe nehezedett.
Nem is olyan félelmetes.
Percekig tartó vakargatás után Shaitan hirtelen megfeszült, és elhúzódott tőle. Halk morgás tört fel belőle, egy pillanatra a fogát is kivicsorította, amire Anneliese hátra lépett. Arra felé pillantott, amerre Shaitan, de nem látott semmit. Csak a szivárgó sötétséget, ami az egész erdőn honolt, és beterített mindent.
– Látsz valamit? – a lány újra a familiárisért nyúlt. Érezte az ujjai alatt, ahogy a teste támadásra készen áll. Még mindig tartott valamelyest tőle, de megnyugtatta, hogy nem egyedül van. Valami volt itt, és úgy tűnt elkerülhetetlen, hogy megtudja mi az.
Vonyítás törte meg az éjszaka csöndjét, szilánkokra zúzták a hozzá csatlakozó hangok. Nem tudta volna megmondani, hogy hányan lehetnek – négyen, öten? –, de nem is akarta. Hogyan találtak rájuk? Vajon idáig követték őket? Vissza kell mennie Nevrához!
A lány amilyen csendesen csak tudott elindult visszafelé, a válla fölött visszapillantva látta, hogy Shaitan a fülét hegyezve követi. Így hát ketten osontak a sötétségben, míg valaki meg nem ragadta a karját. Anneliese halálra rémülve sikkantott volna fel, ha Nevra nem tapasztja a szájára a tenyerét.
– Ne mászkálj el! – szólt rá a fiú, s a lány biztos volt benne, hogy viharos az a szürke szempár. – Nem sokkal lejjebb van egy folyó.
– És? – suttogta Anneliese, miközben Nevrát követte.
– A víz elnyomja a szagunkat.
– Ó! Hát… rendben. – szlalomozva kerülgették a fákat, Anneliese pedig felkapta a hirtelen felbukkanó Éjfélt. Nem akarta újra elveszíteni.
Néhány mérfölddel odébb már Anneliese maga is hallotta a folyók oly jellegzetes hangját. A felszínét a holdfény lágyan simogatta, a finom hálóját a fából eszkábált rozzant stégre vetette a túl parton. Nem volt széles folyó, pár karcsapással bőven átlehetett volna úszni. Már ha tudott volna. Természetesen, ha vészhelyzetről van szó, akkor valahogy ki tud evickélni a partra.
A fiú nem mondott semmit, csak beugrott a vízbe, Shaittannal nyomában. Hiába sürgette az idő, Anneliese az ajkát harapdálva nézte. Úgy tűnt Éjfél sem rajong a vízért, mert karmai a lány bőrébe vájtak.
A folyó erős sodrású volt, pillanatok alatt elsodorta a felszínén úszó gallyat. Ennek ellenére Nevra magabiztosan lebegett, míg Shaitan lassan a túlpart felé úszott.
– Anneliese!
– Nem biztos, hogy ez menni fog…
– Csak a stégik kell elúsznunk. Eltudunk rejtőzni alatta.
– Nem úgy értem…
– Le is vetkőzhetsz, ha úgy könnyebb.
A lány egy lesújtó pillantást vetett a vigyorgó fiúra.
– Úgy értem – a közelben dühös csaholás hangzott, amire a lány egy lépést hátrált a folyó felé. –, nem igazán tudok úszni.
– Nem tudsz?
– Nem…
– Vigyázok rád! Csak gyere! – Anneliese egy pillanatig tétovázott, de csak addig, míg egy újabb vonyítás fel nem hangzott. Megindult a víz felé, és óvatosan beleereszkedett. Nevra közelebb tempózott hozzá, érezte erős karjai megtartják őt, nehogy a víz alá bukjon. A ciralakkal a karjában nehéz volt ezt elkerülni. Éjfél kétségbeesetten kapaszkodott belé, karmait még mélyebbre eresztette a húsába, míg a fiú le nem szedte róla.
A lány tiltakozott.
– Nem lesz semmi baja, nyugodj meg! – Anneliese aggódva nézte, ahogy a ciralak a part felé úszik, igyekezve mindkét fejét a víz fölött tartani. – Gyere!
A víz hideg volt, a ruháitól lassan úszott, érezte, hogy a végtagjai elnehezednek. Nevra mellette tempózott, karjaik néha-néha összeütköztek. Már túl voltak a felén, de a lány úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Mintha a sodrás hirtelen erősebb lett volna, a víz játékosan dobálta a testét. Észlelte, ahogy egy szőrős bunda az ujjaihoz ér, hallotta, hogy Nevra nevét kiáltja, aztán valami elragadta. A hirtelen megjelenő örvény könyörtelenül körbe fogta, aztán leszorította a víz alá.

9 megjegyzés:

  1. Jaj én elszomorodtam :( *.* azt hittem az igazi csók....annyira megörültem az előző fejezet végén hogy nem is lehetett volna letörölni a vigyort a képemről :D de most sikerült ,azért hamarosan jöhetne az a csók is amit mind ketten maguktól akarnak <3 ebben reménykedem(a remény hal meg utoljára :D)ennek ellenére izgalmas volt *-* <3 várom szeretettel a folytit^^ <3

    VálaszTörlés
  2. Folytatást minél hamarabb 😍😊😍

    VálaszTörlés
  3. Aaaahw, annyira jó *-* folytasd minél hamarabb :3

    VálaszTörlés
  4. Nagyon örülök, hogy tetszik, igyekszem :)

    VálaszTörlés
  5. Hello
    uuuu Kifejezetten tetszett a rész.. végre valami kis szerelmi szál szövögetés... bár ha még csak kis csekélység is. A végére pedig elég izgalmas is lett, viszont annyira kíváncsi lettem mi fog történni Anneliesevel...
    Várom mihamarabb a folytatást
    Üdvözlettel Norah

    VálaszTörlés
  6. Mikor jo a kovi resz mar alig varom 😊😊😊😊😊

    VálaszTörlés
  7. Mikor jon a kovi resz?? ☺☺☺☺☺☺

    VálaszTörlés