Bejegyzések

33. fejezet

Szétesve
Anneliese nem tudott annál kellemesebbet elképzelni, mint mikor az ember a talpa alatt érezheti a földet. Pontosabban, amikor lábai vannak. Az elmúlt órában le se ült. Érezni akarta a hosszadalmas álldogálás következtében keletkező tompa sajgást. Az orvosi szobában azonban Ewelein ráparancsolt, hogy üljön le. A lány az ajkát lebiggyesztve fogadott szót neki. Kényelmesen elhelyezkedett a puha széken, és hagyta, hogy Ewelein elvégezze a szükséges vizsgálatokat. – Hiányzik az uszony? – a lány eltöprengett. Különleges élmény volt, igen, de örült, hogy újra lábai vannak. – Egyszer elég volt. Nem tudnék úgy élni, hogy a vízhez lennék kötve. – Alajéa sem szereti annyira a vizet. Meg se tudnám mondani, mikor ment be utoljára az óceánba. – Nekem nem tűnt fel, hogy különösképpen baja lenne vele – nézett a lány meglepetten Eweleinre. – Régen sokkot kapott már attól, ha a közelébe került. – Miért? – kérdezte. Ewelein megrázta a fejét. – Nem az én dolgom, hogy elmondjam. Meg is vagyunk! Úgy lát…

32. fejezet

Fedélzeten
Anneliese szívében valami megrezzent. Elhúzta a kezét. A külvilág zaja hirtelen fülsüketítővé vált a számára. Hallotta a hajótestnek csapódó hullámokat, érezte, ahogy finoman megbillenek. A néma, hívogató óceán zúgása betöltötte a csendet, ami a fedélzeten uralkodott. A legénység még mindig szótlanul bámult le rá. Nem voltak sokan, de a kilétüktől a lány élesen szívta be a levegőt. A tündérek közé Ziláltak is vegyültek. Ugyanazt a ruházatot viselték, amit volt társaik: csuklya, sodronying, számos derékszíjra csatolt tőr, meg kard. Anneliese viszont észrevett valamit, ami különbözött az eddigi Ziláltaktól. Ezek sokkal elevenebbnek tűntek. Élőbbnek. A körülöttök folyton mozgó árnyak követték minden egyes rezdülésüket, légzésükkör hol távolabb úsztak tőlük, hol közelebb. A levegőt nyaldosó sötétség mintha incselkedni akart volna a lánnyal: fekete nyelvükkel sziszegtek felé, bőrének selymes felülete után ácsingóztak, majd hirtelen visszahúzódtak. Mintha kóstolgatták volna őt, prób…

31. fejezet

Ketten
Mond meg neki… mond meg neki, hogy szeretem – a szavak alig hallható suttogásként törtek fel a torkából. Amint kimondta, valami megfeszült benne, valami nehéz, mégis csodálatos súly legördült róla. És vége volt. Az emlék ott lebegett a fejében, de… nem érzett semmit. Csak üresség volt, feneketlen gödör. A lelke tiltakozóan sajgott, mintha felakarná eleveníteni azt a tüzet, amit Nevra váltott ki belőle, de már nem tudja hogyan… tapogatózott utána, ám hiába… csak közönyösséget talált. – Anneliese? – kérdezte döbbenten Alajéa. – Jól vagyok. – Persze, hogy jól – mosolygott Sibéal. – Álld a szavad! – Jól van, jól van. A szírént, akit oly nagyon kerestek az óceán északi részén találjátok. A helyetekben én sietnék, ugyanis hamar elérnek egy földrészre, amire nehezen tudjátok követni őket. Persze a barátnőd talán képes lenne rá, de szerintem elbaltázná. – Ők? Sibéal felvillantotta a mézes-mázos mosolyát. – Horogra akadt.
Anneliese minden egyes uszonycsapással úgy érezte, hogy valamit elhagyott…

Egy kis szösszenet, hogy mégis hol van már a következő fejezet

Sziasztok! :)
   A következő fejezet a megszokottnál később fog megjelenni, elnézéseteket kérem, hogy ennyire kicsúsztam a (magamnak) felállított határidőből. A közeledő vizsgára való felkészülés, és a kora esti órákba való hazaérés akaratlanul is elveszi az időmet meg a kedvemet. Van, hogy heteknek tűnő napok telnek el anélkül, hogy leülnék és írnék, van hogy megpróbálok, de nem jönnek a szavak, mert kizökkentem, nem tudok koncentrálni vagy egyszerűen csak nem tudom mit írjak, hogy hogyan írjam.    A másik ok, amiért mostanában annyit késlekedtem, az az hogy a vázlatomnak végére értem, az üres lapok pedig gúnyolódva meredtek rám, így neki láttam lekörmölni az ezer irányba futó gondolataimat, és valami ütőképes történet folytatást létrehozni. Sokat vitatkoztam magammal, húztam az időt, rakosgattam a darabokat. Még mindig nem látom tisztán a végét, van egy darabka, amit egyszerűen nem látok, nem találok, de igyekszem felkutatni, és meglelni.    Ennyi szócséplés után szeretném a türelm…

30. fejezet

Eloltott láng
– Találkoztatok már vele? – Ariel nem tűnt meglepettnek. Arca komoly volt, szemöldöke ráncba szaladt, a lány szinte látta, ahogy a tekeregnek a fogaskerekek az agyában. – Egy küldetés alkalmával – bólintott Anneliese. – Óvatosnak kell lennetek vele. Van bármi, amit feltudtok ajánlani neki? A két lány összenézett. – Nálam van egy karkötő – felelte Alajéa. – Nálam meg a… – Anneliese a nyakához kapta a kezét. Ujjai kitapintották az egymásba kapcsolódó apró láncszemeket, és a rombusz alsó csücskébe elhelyezett ékkövet. Nem. Ezt nem fogja odaadni. Ariel arca megenyhült, látva a lány vívódását, szavai azonban kíméletlenek voltak. – A tengeri boszorkány csak olyat fogad el, ami a szívünknek kedves. Nem mást. – De miért? – Alajéa mintha elsápadt volna. – Talán azért, mert élvezi mások szomorúságát, és fájdalmát. Nem tudom. Sosem faggattam róla. Amig békén hagyja a népemet, én sem zargatom. Anneliese újabb bólintással vette tudomásul. – Köszönjük a segítségedet! – Ússzatok nyugatnak, míg e…

29. fejezet

Kapcsolat
A napsütés meleg hálója a lányra vetült, szempilláit finoman feszegette. Az óceán felöl fújó hűvös szél felborzolta a haját, tincseit a szemébe fújta. A lány elzsibadt karját rázva ült fel, és pillantását le sem vette a fiú békés arcáról. Hollófekete haját táncra hívta a szél, lágyan simogatta orcáját, gyöngédebben, mint ahogy a lány tudta volna. Ujjai mégis éles állkapocs csontján barangoltak, és ajkának finom ívénél. A kibúvó borosta kellemesen szúrta a tenyerét, ahogy keze levándorolt a fiú nyakára. Tudta, hogy nem kellene ezt tennie. Az agya tiltakozóan sikoltott, de szívének heves dübögése elnyomta az üvöltését. Azt hitte, elég erős ahhoz, hogy ellenálljon a fiúnak. Csak addig, amíg ki nem deríti az igazságot. Míg rá nem jön, hogy ezt valóban ő érzi e. De tegnap este a falak leomlottak benne. A vágy felperzselte a szívét, és átvette a teste fölött az irányítást. Most is vezérelte az ujjait, amik gyengéden babrálták Nevra felsőjének szegélyét. Talán nem véletlenül alakult…