Eldarya fanfiction || Idegenben

Újra a vízben A víz úgy ringatta a lányt, mint egy anya a gyermekét. Lágyan simogatta a karját, hívogató szavaival a fülébe duruzsolt. A szemhéja mögül éles fényt érzékelt, de a testébe kúszó melegségtől szinte észre se vette. Kinyitotta a szemét. Az ég finom bárányfelhőkkel barázdált szeletét látta maga előtt, ujjai egy mellkast tapintottak ki. A lány elfordította a fejét, addig ficánkolt, amíg meg nem látta Nevra arcát. A fiú szemébe hulló tincsek sem tudták eltakarni a tekintetéből sütő aggodalmat. – N-Nevra? Mi történt? – Jól vagy, Anneliese? – Igen. Kicsit furán érzem magam, de igen, jól vagyok. Engedj el! – finoman eltaszította magától a fiút, de az nem engedte el. Erősen tartotta a lányt. Anneliese kiakart fordulni a szorításából, de hiába kapálódzott a lábával, csak halk loccsanó hangot hallott. Megdermedt. Ezt a hangot ő adta ki? Vajon hogyan? A lányt rossz érzés fogta el, ahogy most először nézett végig magán. A látványtól elakadt a lélegzete, és ha Nevra nem

Tüskék Anneliese döbbenten szívta be a látványt. Némán figyelte a párost, ahogy elválnak, érezte a fiú rászegeződő tekintetét. Halkan belesuttogott Karenn fülébe, aki szintén feléje fordult. Aztán leesett neki. A hasonlóság kézenfekvő volt, nem is értette, hogy nem vette eddig észre. – Anneliese! – a fiú elindult feléje. Látta, hogy Karenn kíváncsian, mégis gyanakodva figyeli kettősüket. – Kerestelek. A lány bőrén forróság futott végig, ahogy Nevra ujjai végig simítottak a karján. Elhátrált tőle. – Nevra… Komolyan gondoltam azt, amit mondtam. Adj időt, hogy kibogozzam ezt az egészet. Kérlek. – a fiú néhány percnyi hallgatás után bólintott. Szemében, mintha megbántottság tükröződött volna, de hamar szórakozottság vette át a helyét. – Rendben van. De ez ugye nem kifogás az edzés alól? – vigyorgott. – Nem. – Remek. Akkor tíz perc múlva a parton. A tenger nyugodt hullámzása víz permetet köpött a lány lábára, de a szikrát hányó nap, hamar felszárította. A lábujjai k

Sziasztok!  Elnézéseteket kérem, hogy ennyit késtem vele, de végre itt van, elhoztam :) Kellemes olvasást, és szép éjszakát :) Ki vagy? Anneliese egy órányi olvasás után tette le a könyvet. Ujjai a ciralak bundájába túrtak, aki egy fél órája az ölébe kéretszkedett. Shaitan azóta nem is mozdult, szemeit behunyva feküdt nem messze tőle. A fülei megrezzentek, sárga szeme a feltápászkodó lányra villant. – Ne néz így Éjfélre! – rótta meg Anneliese, ahogy meglátta, hogyan tanulmányozza a ciralakot. – Biztos tetszik neki – szólt egy hang mellőle. Nevra derűs arckifejezéssel támaszkodott neki egy könyvespolcnak. – Vagy csak felakarja falni. – Nem eszik macskákat. – Az nem zárja ki azt, hogy ne csócsálná meg, ha alkalma adódna rá. – Shaitan nem bánt senkit. Úgy látom, jól kijöttök. A végén még féltékeny leszek. A lány megrántotta a vállát. – Csak lefeküdt ide. – Shaitan nem fekszik le csak úgy mindenki mellé. Kedvel téged. – Anneliese somolyogva vakargatta Éjfél

Hajdanában A meleg levegő ellenére Anneliese-t kirázta a hideg. Az apró szőrszálak felálltak a karján, ahogy az előtte fekvő vázlatfüzetére nézett. A vonalak kacskaringós halmaza, a fekete sötétebb, és világosabb változata egymásba fonódott; a rajz egészen kellemesre sikeredett. Eilidh arcvonásai élesek voltak, zöld szeme baljóslatúan villant. Annyira nem hasonlított ő rá, aki finomabb vonásokkal rendelkezett. Az egész lénye bátorságot sugárzott, és olyan erőt, amit a lány nem tudott szavakba önteni. Anneliese nem érezte, hogy benne meglenne ez. Nem érezte magát se erősnek, se bátornak. Vajon lehetséges lenne, hogy némely tulajdonságát az átültetett szívnek köszönhet? Mennyiben befolyásolja őt? A lány olyan sebesen csukta össze a füzetét, hogy Éjfél megrezdült. Álmos szemekkel pislogott gazdájára, sárga szemében megvetés villant, amiért felébresztették. Aztán tekintete olvadó mézként lágyult el, örömittas dorombolással fogadta a kényeztetést. A ciralak alig néhány óra alatt

Add nekem az utolsó perced! A lányból kitörő szavakat döbbent csend fogatta. Nevra keze megmerevedett a hátán, érezte, ahogy teste megfeszült mellette. Pillantása, a többiekhez hasonlóan, értetlenséget sugárzott. Anneliese behunyta a szemét. A szíve kétségbeesetten verdesett a levegőben logó igazságtól. A lány remegő lélegzetet vett. – Gyermekkoromban nem volt minden rendben a szívemmel. Gyenge voltam, sok időt töltöttem a kórházban. Tizenöt éves koromban az állapotom még súlyosabb lett. Szívátültetést kellett végrehajtani. A gond az volt, hogy nem volt megfelelő donor. Aztán behoztak egy lányt, súlyos sérülésekkel. Nem tudták életben tartani, úgyhogy az orvosok úgy döntöttek, megmentenek belőle valamit, amire nekem szükségem van. Azt tudom, hogy egyidősek voltunk. De senki nem tudta, hogy ki az, honnan való, nem voltak rokonai. Az erdőben találtak rá. Csak a ruhái, és a nyaklánc volt a tulajdona. – nézett a szóban forgó láncra. Eztán elmesélte, hogy jól sikerült a műtét.