35. fejezet

35. fejezet

 

Parázs

 

– Nem… – kezdte Anneliese. A fiúhoz tántorgott, ujjai finoman érintették a bőrét. Nevra megrezdült, ajkai az ismerős félmosolyra görbültek.
   – Anneliese – lehelte, szorosan a karjai közé zárva őt. A lány remegett. Értette már, hogy miért cserébe kapta vissza az érzelmeit. Nevra feláldozta az érzékszervei egy részét, csakhogy ő… Ó, szent egek! Könny áztatta az arcát, fejét a fiú mellére hajtotta.
   – Nem látlak, nem hallom a hangodat és az illatodat se érzem – suttogta Nevra a hajába. Hangjában fájdalom csengett, mintha a legédesebb dologtól szakították volna el. Azonban a lány érezte, hogy a fiú szája lassan mosolyra húzódik. – Azt mondják, hogy ha elvesztünk egy érzékszervet, a többi felerősödik. És mivel nekem a tapintás és az ízlelés maradt… kíváncsi vagyok, hogy milyen lenne most az ágyban… – Anneliese elpirult. Jellemző volt Nevrára, hogy még ebben a helyzetben is bolondozik. Azonban a lány hátán végig sikló tenyér nem viccelt. Néma ígéret volt ez, és minden egyes érintés forró ösvényt hagyott maga után, úgy égette a lányt, hogy attól félt elemészti. Futótűzként terjedt a testében a melegség, az elfojtott vágytól szinte lüktetett minden porcikája. A fiú keze végül a csípőjén állapodott meg. A lány azt kívánta bárcsak kettesben lehetnének.
   Anneliese felpillantott rá, és habár a fiú szeme rászegeződött, tudta, hogy nem láthatja.
   – Lefogadom, hogy most Karenn csúnyán néz rám – jegyezte meg Nevra. Anneliese a vámpírlány felé fordult, aki némán figyelte őket. Arcán harag tükröződött, és olyan kétségbeesés, amitől Anneliese-nek bűntudata támadt.
Nevra ujjai végig simították a lány oldalát, majd a tenyerébe fogta a fejét.
   – Bólogass, ha igen – Anneliese így tett, aztán megrázta a fejét.
   – Igen, de mégsem? – ráncolta a homlokát. – Hát, ezt nem értem.
  – Jaj, te bolond! – suttogta a lány, habár a fiú nem hallhatta. Tenyerébe vette az arcát, és gyengéd csókot nyomott a szájára. A lábai elgyengültek, úgy érezte menten a földre roskad. Nézte a fiút, nézte, ahogy szürke szemei derűsen csillognak, az ajkát, ahogy bosszantó félmosolyra húzódik, a szél borzolta fekete tincseket. Anneliese szíve majd kirobbant a mellkasából. El se hiszi, hogy Nevra… hogy ezt tette érte. Azt ígérte neki, hogy bebizonyítja: komolyan gondolja. És a lány tudta, hogy ennél komolyabban nem is gondolhatná. Most már szikla szilárdan hitt benne, magukban. És talán keserédes volt a pillanat, amikor rájött… mintha valami megerősödött volna köztük. Talán sokáig nem ismerte be magának, de mindig is vonzódott a fiúhoz, most azonban… Minden olyan más… színesebb, élénkebb, úgy érezte magát, mintha egy rózsaszín felhőn üldögélne.
   Belekapaszkodott a fiúba, és magához vonta a karját. A fiú teste megfeszült, ahogy a lány egy szót betűzött a bőrére. Minden egyes betűvel egyre hevesebben vert a szíve, és amikor befejezte, felnézett Nevrára, aki elvigyorodott, aztán belecsókolt Anneliese tenyerébe. Fülét érintő forró lehelettől kirázta a lányt a hideg.
   – Én is, Anneliese.

A lány el sem mozdult Nevra mellől. Nehéz volt vele kommunikálni, de megoldották. A hozzáintézett szavakat a bőrére írta, betűről betűre. Hosszadalmas volt, azonban jól működött. Ewelein hiába vizsgálta meg, nem talált semmi rendellenességet. Nevra kitűnő egészségnek örvendett. Csupán bosszúsak tűnt. A lány pontosan tisztában volt vele, hogy mi jár a fiú fejében, és ahányszor meghiúsult azon terve, hogy végre kettesben maradhassanak, Anneliese-nek kuncognia kellett. Nevra arckifejezése olyan volt, mint egy durcás gyereké, akitől elvették az édességet. A lány nyugtatónak szánt mozdulattal végig simított a karján, de csak annyit ért el vele, hogy a fiú dühösen sóhajtson.
   Nevra nem látta a nyugtalanító és elképedt pillantásokat, amit a párosukra vetettek, de a lány igen. Eel gárdájában nagy felfordulást okozott a hirtelen fellépő helyzet. Miiko ingerült volt, Anneliese legszívesebben elkerülte volna, és elbújt volna egy sarokban, de lehetetlen volt. A kitsune őt hibáztatta, mégis sugárzott róla a csodálattal teli meglepődés. A lány megértette a dühét. Eldarya helyzete bizonytalan volt, és a legrosszabb pillanatban kellett – és minél gyorsabban – keresniük valakit az Árnyék Gárda vezetői posztjára Nevra helyett.
   A fiú már nem tölthette be ezt a státuszt. Meg sem rezdült a szavakra, amiket a lány a bőrére rajzolt az ujjbegyével. Arca kifejezéstelen volt, csak egy apró mosoly bujkált a szája sarkában, amikor Anneliese-hez fordult.
   – Tisztában voltam vele, hogy mi az ára. De vállaltam. Miattad, Anneliese. Az, hogy az Árnyék Gárda vezetője voltam, nem fontosabb nálad.
   A lány szemét könnyek csípték. Tudta, hogy Nevrának igenis lényeges volt. Megszorította a fiú kezét és finom csókot lehelt az arcára, aztán fejét a vállára hajtotta. Nevra ismét nagyot sóhajtott, de nem szólt. Ujjbegyei finoman köröztek Anneliese kézfején, aki figyelte, ahogy Eweleinnen kívül mindenki elhagyja az orvosi szobát. Aztán az elf feléjük biccentett, a lányhoz intézett szavai kiáltásnak hangzottak a csendes helyiségben.
   Anneliese bólintott, száját szólásra nyitotta, de Nevra megelőzte.
   – Nem vagyunk még egyedül?

  NEM. MIÉRT? – rajzolta a bőrére a lány.
   – Biztos vagyok benne, hogy már alig bírod megállni, hogy rám ne vesd magad.
A lány a szemét forgatva vágott a fiúhoz egy párnát.

    Ne haragudj! Próbáltam megakadályozni, hogy rád ne vesse magát az a párna, de képtelen voltam megállítani. Minden egyes tolla utánad áhítozik     

   – Igaz is. Milyen szerencsésnek érezheti magát a párnám. Minden éjszaka ráfekszem.

   Persze, biztos nagyon hálás, amiért kinyomod belőle a tollakat
   – Lefogadom, hogy te is nagyon hálás leszel, amikor rád fekszem. – Anneliese arca kigyulladt zavarában. Rá se mert nézni Eweleinre, úgy rántotta fel a fiút az ágyról, hogy aztán kivonszolja a gyengélkedőből. Csak azt nem tudta, hogy megütlegelni akarja inkább vagy lecsókolni azt a bosszantó vigyort az arcáról.
   – Hova ez a nagy sietség? – a lány egy pillanatra megtorpant, de csak annyi időre, hogy válaszolhasson a fiúnak.
   A szobámba, csak még azon gondolkodom, hogy megüsselek, vagy inkább megcsókoljalak
   – Én az utóbbira szavazok, ha lehet.
   NEM
   – Hát, sajnálatos, hogy nem adsz választási lehetőséget, azonban mindig is imponáltak a határozott lányok – Anneliese még mindig vöröslő arccal húzta be maguk után az ajtót. Nagyot sóhajtott, amiért végre a szobájának magányában lehet… Nevrával. Távol voltak a többiektől, és a lány azt kívánta bárcsak így is maradna. Az elmúlt időben több dolog történt vele, mint egész életében összesen. A Nevra iránti érzelmei nélkül eltelt napok hirtelen búskomornak és üresnek tűntek. Az idejét a könyvtárban vagy a szobájában töltötte, és Morganitékon töprengett. Igyekezett valami ésszerű magyarázatot találni, próbált a kérdéseire válaszokat találni, de nem haladt semerre. Csak egyhelyben toporgott és nem ért el mást, minthogy semmittevő szerencsétlenségnek érezze magát. Most azonban el akart felejteni minden problémát, minden zavaró gondolatot, ami a fejében szokott kavarogni. Csupán Nevra maradhat. Nevra.
   – Most megütsz vagy arra készülsz, hogy a karjaimba vesd magad? Mert, ha az utóbbi, kérlek… Aú! – a fiú összeráncolt homlokkal dörzsölte a vállát, ahol a lány megcsapta.
   – Jaj, te buggyant! – suttogta a lány, keze felcsúszott Nevra mellkasán, ujjai finoman megcirógatták a tarkóját. A fiú megragadta a csípőjét és közelebb húzta magához, testük összepréselődött, aztán ajkára tapasztotta az ajkát. Nevra olyan hévvel, olyan szenvedéllyel csókolta, hogy Anneliese-nek levegő után kellett kapkodnia. Lélegzete elakadt, ahogy hirtelen elemelkedett a földtől. Lábát Nevra csípője köré fonta, hagyta, hogy lassan, de biztosan az ágy felé lépkedjen vele. A lány felkuncogott, ahogy a fiú belerúgott a fotelbe és szitkozódva odébb bicegett.
   –Nem szép dolog mások kárán nevetni. Igen, éreztem, hogy kuncogsz. – szólt a fiú, kitalálván a lány gondolatait. Óvatosan lefektette az ágyra, ajkaik azonban máris csókban forrt össze, miközben a fiú lerúgta magáról a csizmáját. Anneliese igyekezett tartani vele a tempót, azonban Nevra ujjai tapasztaltabbak voltak, könnyedén levarázsolta róla a ruhadarabokat.
   A lány végigfutatta ujjait Nevra lapos, kemény hasán, kidolgozott izmain. Hallotta, hogy a fiú élesen beszívja a levegőt, mellkasa szabálytalanul emelkedett és süllyedt. Anneliese imádta, hogy ő váltja ki ezt a reakciót a fiúból. Minden egyes érintés gyönyörűséges volt, olyan nyelv volt ez, amit mindkettőjük teste beszélt. Anneliese hevesen dobogó szívvel nyúlt a fiú nadrágja derekához. Sosem volt még együtt senkivel, fogalma sem volt, hogy mit csinál. Hagyta, hogy az ösztöne átvegye az irányítást, hogy testének minden porcikája élvezze Nevra gyengéd, mégis sürgető érintését.
   – Anneliese… Ha azt szeretnéd, hogy abba hagyjam…
   – Nem. Akarom. Akarlak – suttogta a lány a fiú szájába, aztán a hátára is ráírta. Forró lélegzetük összekeveredett, kezük bejárta a másik testét. Egymásba gabalyodtak, végtagjaik szétválaszthatatlan kuszasággá forrt össze. Egymáséi lettek, és senki nem változtathatott rajta