Eldarya fanfiction || Idegenben

Azt mondtam, hogy hétvégén hozom, de hamarabb kész lettem, szóval... itt van :) Összetört álarc – Elmondtam már mindent! – a lány kétségbeesetten szorongatta a rácsokat. Tényleg megtette. Nem volt értelme tovább titkolóznia. A terv kudarcba fulladt, bezárták őt, és nincs innen menekülés. Soha többé nem tér haza. Valószínűleg itt fog megrothadni, magányosan ebben a börtönben, Miiko és a többiek pillantásának kereszttüzében. Úgy tűnt a kitsune nem hisz neki, mert pillantása dühvel vegyült kétkedést sugárzott. Nem tudta, hogy mit fognak vele kezdeni, de nem számított semmi jóra. Talán Keróékat sikerült meggyőznie, de a többiek… Nevra arckifejezése nem árult el semmit, Valkyon bizonytalannak tűnt, Ezarel… ő meg amikor csak tehette a lányt ostorozta. Az átlagosnál is jobban. – Hozzánk kellett volna fordulnod! – kiáltotta Miiko. Botjának tüze feléledt, és veszélyesen közel kúszott a rácsokhoz. – Ha megtetted volna, most nem lenne két halottunk! Anneliese elnémult. Ő is sokszor

Elragadva Anneliese remegő lábakkal verekedte át magát a folyosón. Nem mert rögtön visszarohanni a szobájába, de nyugtalanította a gondolat, hogy maradt e valami nyoma az idegen látogatásának. Nem tűnt fel neki, azonban ez nem jelenti azt, hogy tényleg így lenne. Körbe akart nézni még mielőtt az ő szobáját is átkutatják. Egy négyzetcentimétert sem hagynak ki, és a legjobbakat bízta meg ezzel Miiko. Az ő figyelmüket pedig semmi nem fogja elkerülni. Az ajtók tárva nyitva voltak, ahogy végig botladozott a szőnyegen. Már méterekről kiszúrta, hogy az övé is erre a sorsra jutott. Bénultan állt meg a küszöbön, némán figyelve, ahogy átkutatják a szobáját. Nevra is ott volt. A lányt jeges félelem szorította a markába. Ha a fiú kiváló szaglással rendelkezett… vajon megérez valami szokatlant? Te jó istenek! Még ő maga is érezte a tábortűz és az erdő illatát az idegenen, hát persze, hogy ő is megfogja! Minden bizonyíték ott volt. De az vajon elég? Anneliese nagyot nyelt, ahogy a fiú megpi

Renegát – Ez csak egy lehetséges alternatíva. A nyakláncod rémlett a múltkorról, és nemrég megakadt ezen a tekintetem. Véletlen egybeesés is lehet. Megeshet, hogy egyszerűen csak hozzád került, és nem jelent semmit. Nagyon kevés feljegyzés van erről az időszakról, így nem tudok semmi biztosat mondani, sajnálom. Csak megakartam ezt neked mutatni. – a lány udvariasan megköszönte, majd órákat töltött a szobájában, míg úgy érezte ki kell szellőztetnie a fejét. Miután Ykhartól elbúcsúzott, egyfolytában csak rajzolt. Mindent, ami az eszébe jutott, néhányuk elég bizarra, és groteszkre sikeredett, de pontosan tükrözték a hangulatát. Csak akkor tette le a ceruzát, mikor elgémberedett a háta, és sajgott a csuklója. Felhúzta magára a cipőjét, és már kinn is volt. A folyósó fényben úszott. Néhány gárdatag somfordált el mellette, de mind idegenek voltak a számára. Nem is tudta, hogy akar e valakivel beszélni. A távolban mintha hallotta volna Miiko hangját, valahol a Kristályterem felől. Ne

Miért? Anneliese megdermedve bámult a lányra. Az kábultan, értetlenül ácsorgott előtte. Úgy tűnt ő ugyanúgy meglepődött, mint Anneliese. – Nem értem – pillantása kitisztult, ahogy ráfokuszált – Mi vagy te? Mit tettél? – Nem… – rázta a fejét Anneliese, elhátrálva tőle – Nem tudom. Elrohant. Kapkodva szedte a levegőt, meg sem állt, míg el nem érte a szobáját. A háta neki feszült az ajtónak, tekintete vadul járta körbe a helyiséget. Mi volt ez? Mit jelentett Celeste mondata? Nem értette. Csak néhány Ziláltat pusztított el, és azok nem véreztek. Vagy talán Frederickre célzott? A lány kétségbeesett. Érezte, ahogy a pánik elviselhetetlenül feszíti a torkát. Síkitani szeretett volna. Vagy bármit, amivel kiadhatja magából ezt a feszültséget. Valamit, amitől jobban érzi magát. Celeste vajon szólni fog a többieknek? Elmondja nekik, hogy mit tudott meg róla? És, ha igen, mit tesznek vele? Annyi kérdés! És hol voltak a válaszok? – Ne pánikolj, Virágszál! – a lánynak elege volt már

Mondd el, amit tudsz! Az ég szürkületbe borult, mikor a lány belépett az épületbe. A csarnok üresen tátongott, de hallani vélte a csukott ajtók mögül kiszűrödő halk mormogást. A gondolatai még mindig a Mery által mondottakon jártak. Egy csuklyás férfi, aki beszél. Biztosan az volt, akivel ő is találkozott. Akivel alkut kötött. Te jó istenek! Mit csinált? Átgondolta ezt ő? Egy gyilkossal szövetkezni? Mocskosnak érezte magát. Mintha ő is ott lett volna, és végig nézte volna a halál pillanatát. Ujjai a kis bélyeget simogatták a füle mögött. Bárcsak semmissé tudná tenni! Talán nem nyomná bűntudat a lelkét. Viszont akkor hazafelé szóló útja sem lenne… mérlegelések, és döntések. Olyan dolgok voltak ezek, amik az őrültbe kergették, kettészakították. – Mit csinálsz itt? Engem kerestél? – a lány riadtan fordult a hang irányába. Még egy probléma, ami megoldásért kiált… – A fenébe is, Nevra! Utálom, mikor felbukkansz a semmiből! – Ez az egyik specialitásom. Kíváncsi vagy a többir