12. fejezet

Elragadva

Anneliese remegő lábakkal verekedte át magát a folyosón. Nem mert rögtön visszarohanni a szobájába, de nyugtalanította a gondolat, hogy maradt e valami nyoma az idegen látogatásának. Nem tűnt fel neki, azonban ez nem jelenti azt, hogy tényleg így lenne. Körbe akart nézni még mielőtt az ő szobáját is átkutatják. Egy négyzetcentimétert sem hagynak ki, és a legjobbakat bízta meg ezzel Miiko. Az ő figyelmüket pedig semmi nem fogja elkerülni.
Az ajtók tárva nyitva voltak, ahogy végig botladozott a szőnyegen. Már méterekről kiszúrta, hogy az övé is erre a sorsra jutott. Bénultan állt meg a küszöbön, némán figyelve, ahogy átkutatják a szobáját. Nevra is ott volt.
A lányt jeges félelem szorította a markába. Ha a fiú kiváló szaglással rendelkezett… vajon megérez valami szokatlant? Te jó istenek! Még ő maga is érezte a tábortűz és az erdő illatát az idegenen, hát persze, hogy ő is megfogja! Minden bizonyíték ott volt. De az vajon elég? Anneliese nagyot nyelt, ahogy a fiú megpillantotta. Nevra épp a rajzait tartotta a kezében. Vigyorogva emelt fel egy lapot, amin az ő arca nézett vissza rá. A lány lehunyta a szemét. Ez a zavarba ejtő helyzet nem volt semmi ahhoz képest, amit érzett. A félelem, és a kétségbeesés szilánkjai fúródtak belé, csak azt nem tudta, hogy a leleplezés vagy a terv befuccsolásának lehetősége miatt. Mindkettő megrémisztette.
– Biztos voltam benne, hogy gondolsz rám, de ennyire… Ha szólsz, tele rakom a szobádat a képeimmel – a lány odalépett a fiúhoz, és kirántotta a kezéből a rajzokat, magához szorítva őket. Ezek az ő titkos firkálmányai voltak. A naplója.
– Nem volt jogod ahhoz, hogy megnézd őket!
– Igazából volt.
– Igen, egy titkos hadjáratot indítottam elleneteket, és a terveket a párnám alá rejtettem el – gúnyolódott a lány, azonban szíve hevesen dobolt. A fiú csak felvonta a szemöldökét, majd egy mosollyal az arcán közelebb hajolt.
– Még a duzzogás is jól áll neked. Indulás! – szólt hátra Nevra. Ujjai finoman érintették a lány karját, ahogy elhaladt mellette. Anneliese sóhajtva ült az ágyára, ahogy az ajtó becsukódott, magányba burkolva őt.
A teste még mindig remegett. Igyekezett mélyeket lélegezni, s csillapítani zakatoló szívét. Megúszta, és csak ez számított. Holnap elmegy innen. Otthon lesz, biztonságban.
Otthon
A lány le se zuhanyozva, ruhástul fészkelte be magát az ágyba. Nem mintha tudott volna aludni, de erre volt szüksége. Egyszerűen csak magához szorította Éjfélt, s addig simogatta, míg a halk dorombolás álomba nem ringatta.

A reggel komoran és bágyadtan telt el, annak ellenére, hogy a nap hét ágra sütött. A temetésen résztvevő kis csoport már a visszaért a főhadiszállás területére. Anneliese fáradtan dörzsölte meg a szemét. Soha többé nem akart gyászszertartáson részt venni. A tompa szomorúság és idegesség belülről marcangolta, többször pedig arra lett figyelmes, hogy a körmét rágja. Sosem csinált ilyet, még a legreménytelenebb helyzetekben sem. Bárcsak már éjfél lenne! Akkor végre kiszabadul innen, és elfelejthet mindent.
– Neked meg mi bajod? – jelent meg Ezarel mellette. A lány megrezdült. A fiú összevont, gyanakvó tekintettel méregette.
– Semmi.
– Nem kell félned. Biztonságban vagy – csatlakozott hozzájuk Valkyon. Anneliese nem tudott kiolvasni semmit a tekintetéből, de ajka halvány mosolyra görbült. A lány igyekezett viszonozni. Ó, ha tudnák, hogy mitől fél! Nem is tudta, hogy mitől tart jobban. Néha valamelyik félelme felülkerekedett a másikon, de hamar felcserélődtek az erőviszonyok. Úgy érezte magát, mint egy fuldokló, aki bármelyik pillanatban elsüllyedhet. A mentőöv még messze volt, és csak lassan közeledett. A lány csak abban reménykedett, hogy sikerült megkapaszkodnia benne mielőtt túl késő lesz.
– Attól még nem kell füled-farkad behúzni. Segítek, hogy eltereld a gondolataidat – vigyorgott Ezarel – Le kell töltened a büntetésed, és pont vár is egy kis munka a laborban.
– Azt hiszem, jó lesz, ha valami eltereli a gondolataimat.
Ezarel kikerekedett szemekkel nézett rá.
– Nahát, mindenre számítottam, csak erre nem.
– Mi?
– Azt hittem, hogy egész napra bezárkózol pityeregni a szobádba. – Anneliese lesújtó pillantást vetett rá, és egyenesen a labor felé vette az irányt.

– Menj már odébb!
– Menj te! – felelte a lány ingerülten. Króm mérgesen, a kezében seprűvel ácsorgott mellette. Vagyis nem sokkal alatta, ugyanis Anneliese egy létrára kapaszkodott fel, hogy elérje a polcokat. Finoman, de annál hevesebb mozdulattal söpört le egy halom port, ami a fiú felé szállt.
– Hé! Vigyázz már!
– Bocsánat, nem láttam, hogy ott vagy.
– Na, persze! Így is elég megalázó ez a munka, erre még pont téged kaplak meg társnak.
– Mi az, hogy pont engem?? – Króm nem válaszolt, csak gúnyosan vigyorgott.
Még egy adag por szálingózott a levegőben.
– Nem lehet miattad haladni.
– Miattam? Nem én ácsorgok ott!
– Útban vagy!
– Akkor kerülj ki!
– Ha nem söpörnéd állandóan le a mocskot, nem kéne folyton parfissal rohangálnom.
– A rohangálás túl erős fogalom – morgolódott a lány, de azért lekászálódott, odébb vonszolva a létrát, hogy fiú elférjen.
Anneliese mérgesen vitatkozott Krómmal, miközben különböző dolgokat porolt az asztalnál. Voltak elég fura kinézetűek, de nem akarta tudni, hogy mik azok. Egy idő után már nem is foglalkoztatta ez, automatikusan járt a keze, míg egy különös porral teli üveghez nem jutott. Kékes-szürkés színű volt, és ismerős. Ilyenekké váltak a Ziláltak, mikor végzet velük. Na, de miért rakták el őket?
– Mit csinálsz?
– Semmit – rakta félre az üveget, azonban a szeme sarkából továbbra is figyelte. Ha elrakták őket, az csak azt jelentheti, hogy fontos. Na, de miért? Talán ez is valamiféle összetevő lenne, ami tökéletes egy bájitalhoz? A lányt furdalta a kíváncsiság. Legszívesebben rákérdezett volna Krómnál, de nem hitte, hogy a fiú bármit is tudna róla. De mit is számított már? Éjfélkor elmegy innen, és ez már nem az ő dolga lesz.
– Mit csinálnak a kutyulik? – Ezarel szigorú arckifejezéssel lépett be. – Még nem vagytok kész? Mihasznák vagytok.
– Amilyen gyorsan csak tudunk, úgy dolgozunk, Ezarel!
– Végig beszéltetek, igaz?
– Igen. Kibeszéltünk téged.
– Hát, ezt el is hiszem. Tudjátok, van még néhány doboz, ami rátok vár – vigyorgott pimaszul a fiú, lerakva az említett dolgokat, majd kislisszolt, mielőtt tiltakozhattak volna.
– Utálom – morgott Króm. A lány egyetértett.
Tíz percet késett az edzésről. Anneliese futva tette meg az utat, már méterekről kiszúrta Nevra ismerős alakját. A fiú karba font kézzel ácsorgott, félre döntött fejjel figyelve a lányt, aki libabőrős lett a nyári hőség ellenére is. Arcán a pír lágy szirmai bomlottak ki, ahogy odaért hozzá.
– Vesztegeted az időmet – szólt a fiú, de úgy tűnt nem igazán haragszik.
– Bocsánat! Ezarel elhalmozott feladatokkal.
– Legközelebb megkérem Miikot, hadd én döntsek a büntetésedről.
– Na és mit kellene csinálnom? Egész nap pálmalevelekkel legyeznem téged, és szőlővel etetni?
– Hm… nem hangzik rosszul, de én sokkal izgalmasabbra gondoltam.
– Inkább koncentráljunk a feladatra – vörösödött el még jobban a lány.
Hé, te vér! Ne szórakozz az arcommal!
– Én már is arra koncentrálok. Te vagy a feladatom – szólt búgó hangon Nevra, majd nevetve intett a lánynak, hogy kövesse. Anneliese hálát adott az égnek, hogy nem láthatja a fejét, ami lassan felvette a versenyt a paradicsom színével. Neki van ilyen melege, vagy másnak is?
– Mit kell ma csinálnom?
– Gyakoroljuk a rejtőzködést. – Nevra a zsongó piac felé intett. A feladat egyszerűnek tűnt, de annál bonyolultabb volt. Hiába igyekezett a fiú tanácsai szerint eljárni, és beolvadnia tömegbe, Nevra mindig kiszúrta. A lánynak melege volt, kibontott haja izzadt nyakához tapadt. Zihálva sétált a fiúhoz, eltartva magától a haját. Nem volt bölcs dolog ilyen melegben kibontva hordania, de nem merte összefogni, nehogy meglássa valaki a jelképet a fülénél. A főhadiszállás még mindig szigorú ellenőrzés alatt állt, ami az esti kiosonását is megnehezítette.
– Túlságosan kitűnsz a tömegből. Próbáld meg felvenni a ritmust, légy árnyék, ami mindig ott van, de észrevehetetlen!
– Egy deka árnyékot sem látok itt.
– Miért nem fogod össze a hajad? – húzta fel a szemöldökét a fiú. A lány néhány tincse az arcába hullott, ahogy gyorsan eleresztette őket.
– Jól vagyok így.
– Csak mindjárt meggyulladsz – Nevra a füle mögé simította a haját, Anneliese tiltakozása ellenére. A fiú finoman végig simított a hüvelykujjával a fülénél, és a lány élvezte is volna bőrének érintését, ha nem ott érintette volna ahol. Anneliese igyekezett elhúzódni a fiútól, de az határozottan megragadta az állát, és eltűrte a haját.
A lány nagyot nyelt.
– Ez nem az, amire gondolsz… – nem mert a szemébe nézni. Csak álltak mindketten megdermedve. Anneliese a félelemtől, és kétségbeeséstől, a fiú meg… nos, nem sok mindent tudott leolvasni az arcáról. Egyszerűen csak mereven nézte azt a pontot, ahol a szimbólum volt, míg a lány szemébe nem nézett. Nevra a kelleténél szorosabban ragadta meg a lány karját, és húzta el a tömegtől, el egy csendesebb helyre.
– Ha mégis nem az, amire gondolok, akkor mi?
– Ez… én…
– Miért van rajtad Berill gárdájának a jelképe, Anneliese? – a lány nem tudta mit mondjon. Szabadkozzon, vagy csattanjon fel ingerülten? Már épp kinyitotta a száját, mikor tompa puffanást hallottak.
Ykhar sápadt arccal figyelte őket, a lábai előtt a táskája feküdt. Úgy tűnt mindjárt rosszul lesz, de annyira nem, hogy ne rohanjon el.
– Ykhar! – a hangja kétségbeesetten szólt, híven tükrözte az arckifejezését. Anneliese a fiúhoz fordult, egész testében remegett. Ki kell valamit találnia. Vagy elszöknie. Mennyi időt nyerne, ha most indulna? Van esély egyáltalán a szökésre? Úgy tűnt nincs…
– Nevra… – a lány karját erős kezek ragadták meg, és vonszolni kezdték. El a fiútól, el a szabadságtól. El mindentől.

Megjegyzések

  1. Imádom. Remélem hamar jön majd a kövi rész.

    VálaszTörlés
  2. Mikor jön a következő rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D pont akkor leszek a mamámnál, de attól függetlenül nagyon várom ^^

      Törlés
  3. Hello
    Még csak ma találtam meg a blogodat, de felkerült a kedvencek listájára. (bár már régóta keresek valami jó Eldayra fanfiction/történetett, nagyon szeretem az ilyeneket és olyan kevés akad belőlük, ami kimondottan megérdemli az elismeréstés és a véleményt. Nagyon tetszett eddig és szerintem gyönyörűen írsz. Tényleg választékos, nincs szóismétlés, ötletes, valamit beszippantja az olvasót ebbe a világba. Tiéd a második blog, amit eldayra fanfictionként találtam és úgy gondolom, hogy szánok időt az olvasására. További kellemes és ihletben gazdag estét kívánok neked. :D :)
    Ui: már várom a folytatást és amint olvastam már nem sokat kell rá várni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Hű, köszönöm szépen, nagyon örülök neki, hogy elnyerte a tetszésedet! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése