12. fejezet
Elragadva
Anneliese remegő lábakkal verekedte át magát a
folyosón. Nem mert rögtön visszarohanni a szobájába, de nyugtalanította a
gondolat, hogy maradt e valami nyoma az idegen látogatásának. Nem tűnt fel
neki, azonban ez nem jelenti azt, hogy tényleg így lenne. Körbe akart nézni még
mielőtt az ő szobáját is átkutatják. Egy négyzetcentimétert sem hagynak ki, és
a legjobbakat bízta meg ezzel Miiko. Az ő figyelmüket pedig semmi nem fogja
elkerülni.
Az ajtók tárva nyitva voltak, ahogy végig
botladozott a szőnyegen. Már méterekről kiszúrta, hogy az övé is erre a sorsra
jutott. Bénultan állt meg a küszöbön, némán figyelve, ahogy átkutatják a
szobáját. Nevra is ott volt.
A lányt jeges félelem szorította a markába. Ha a
fiú kiváló szaglással rendelkezett… vajon megérez valami szokatlant? Te jó
istenek! Még ő maga is érezte a tábortűz és az erdő illatát az idegenen, hát
persze, hogy ő is megfogja! Minden bizonyíték ott volt. De az vajon elég? Anneliese
nagyot nyelt, ahogy a fiú megpillantotta. Nevra épp a rajzait tartotta a
kezében. Vigyorogva emelt fel egy lapot, amin az ő arca nézett vissza rá. A
lány lehunyta a szemét. Ez a zavarba ejtő helyzet nem volt semmi ahhoz képest,
amit érzett. A félelem, és a kétségbeesés szilánkjai fúródtak belé, csak azt
nem tudta, hogy a leleplezés vagy a terv befuccsolásának lehetősége miatt. Mindkettő
megrémisztette.
– Biztos voltam benne, hogy gondolsz rám, de
ennyire… Ha szólsz, tele rakom a szobádat a képeimmel – a lány odalépett a
fiúhoz, és kirántotta a kezéből a rajzokat, magához szorítva őket. Ezek az ő
titkos firkálmányai voltak. A naplója.
– Nem volt jogod ahhoz, hogy megnézd őket!
– Igazából volt.
– Igen, egy titkos hadjáratot indítottam
elleneteket, és a terveket a párnám alá rejtettem el – gúnyolódott a lány,
azonban szíve hevesen dobolt. A fiú csak felvonta a szemöldökét, majd egy
mosollyal az arcán közelebb hajolt.
– Még a duzzogás is jól áll neked. Indulás! –
szólt hátra Nevra. Ujjai finoman érintették a lány karját, ahogy elhaladt
mellette. Anneliese sóhajtva ült az ágyára, ahogy az ajtó becsukódott, magányba
burkolva őt.
A teste még mindig remegett. Igyekezett mélyeket
lélegezni, s csillapítani zakatoló szívét. Megúszta, és csak ez számított. Holnap
elmegy innen. Otthon lesz, biztonságban.
Otthon
A lány le se zuhanyozva, ruhástul fészkelte be
magát az ágyba. Nem mintha tudott volna aludni, de erre volt szüksége.
Egyszerűen csak magához szorította Éjfélt, s addig simogatta, míg a halk
dorombolás álomba nem ringatta.
A reggel komoran és bágyadtan telt el, annak
ellenére, hogy a nap hét ágra sütött. A temetésen résztvevő kis csoport már a
visszaért a főhadiszállás területére. Anneliese fáradtan dörzsölte meg a
szemét. Soha többé nem akart
gyászszertartáson részt venni. A tompa szomorúság és idegesség belülről
marcangolta, többször pedig arra lett figyelmes, hogy a körmét rágja. Sosem
csinált ilyet, még a legreménytelenebb helyzetekben sem. Bárcsak már éjfél
lenne! Akkor végre kiszabadul innen, és elfelejthet mindent.
– Neked meg mi bajod? – jelent meg Ezarel
mellette. A lány megrezdült. A fiú összevont, gyanakvó tekintettel méregette.
– Semmi.
– Nem kell félned. Biztonságban vagy –
csatlakozott hozzájuk Valkyon. Anneliese nem tudott kiolvasni semmit a
tekintetéből, de ajka halvány mosolyra görbült. A lány igyekezett viszonozni.
Ó, ha tudnák, hogy mitől fél! Nem is tudta, hogy mitől tart jobban. Néha
valamelyik félelme felülkerekedett a másikon, de hamar felcserélődtek az
erőviszonyok. Úgy érezte magát, mint egy fuldokló, aki bármelyik pillanatban elsüllyedhet.
A mentőöv még messze volt, és csak lassan közeledett. A lány csak abban
reménykedett, hogy sikerült megkapaszkodnia benne mielőtt túl késő lesz.
– Attól még nem kell füled-farkad behúzni.
Segítek, hogy eltereld a gondolataidat – vigyorgott Ezarel – Le kell töltened a
büntetésed, és pont vár is egy kis munka a laborban.
– Azt hiszem, jó lesz, ha valami eltereli a
gondolataimat.
Ezarel kikerekedett szemekkel nézett rá.
– Nahát, mindenre számítottam, csak erre nem.
– Mi?
– Azt hittem, hogy egész napra bezárkózol
pityeregni a szobádba. – Anneliese lesújtó pillantást vetett rá, és egyenesen a
labor felé vette az irányt.
– Menj már odébb!
– Menj te! – felelte a lány ingerülten. Króm
mérgesen, a kezében seprűvel ácsorgott mellette. Vagyis nem sokkal alatta,
ugyanis Anneliese egy létrára kapaszkodott fel, hogy elérje a polcokat.
Finoman, de annál hevesebb mozdulattal söpört le egy halom port, ami a fiú felé
szállt.
– Hé! Vigyázz már!
– Bocsánat, nem láttam, hogy ott vagy.
– Na, persze! Így is elég megalázó ez a munka,
erre még pont téged kaplak meg társnak.
– Mi az, hogy pont engem?? – Króm nem válaszolt,
csak gúnyosan vigyorgott.
Még egy adag por szálingózott a levegőben.
– Nem lehet miattad haladni.
– Miattam? Nem én ácsorgok ott!
– Útban vagy!
– Akkor kerülj ki!
– Ha nem söpörnéd állandóan le a mocskot, nem
kéne folyton parfissal rohangálnom.
– A rohangálás túl erős fogalom – morgolódott a lány,
de azért lekászálódott, odébb vonszolva a létrát, hogy fiú elférjen.
Anneliese mérgesen vitatkozott Krómmal,
miközben különböző dolgokat porolt az asztalnál. Voltak elég fura kinézetűek,
de nem akarta tudni, hogy mik azok. Egy idő után már nem is foglalkoztatta ez,
automatikusan járt a keze, míg egy különös porral teli üveghez nem jutott. Kékes-szürkés
színű volt, és ismerős. Ilyenekké váltak a Ziláltak, mikor végzet velük. Na, de
miért rakták el őket?
– Mit csinálsz?
– Semmit – rakta félre az üveget, azonban a szeme
sarkából továbbra is figyelte. Ha elrakták őket, az csak azt jelentheti, hogy
fontos. Na, de miért? Talán ez is valamiféle összetevő lenne, ami tökéletes egy
bájitalhoz? A lányt furdalta a kíváncsiság. Legszívesebben rákérdezett volna Krómnál,
de nem hitte, hogy a fiú bármit is tudna róla. De mit is számított már?
Éjfélkor elmegy innen, és ez már nem az ő dolga lesz.
– Mit csinálnak a kutyulik? – Ezarel szigorú
arckifejezéssel lépett be. – Még nem vagytok kész? Mihasznák vagytok.
– Amilyen gyorsan csak tudunk, úgy dolgozunk,
Ezarel!
– Végig beszéltetek, igaz?
– Igen. Kibeszéltünk téged.
– Hát, ezt el is hiszem. Tudjátok, van még néhány
doboz, ami rátok vár – vigyorgott pimaszul a fiú, lerakva az említett dolgokat,
majd kislisszolt, mielőtt tiltakozhattak volna.
– Utálom – morgott Króm. A lány egyetértett.
Tíz percet késett az edzésről. Anneliese futva
tette meg az utat, már méterekről kiszúrta Nevra ismerős alakját. A fiú karba
font kézzel ácsorgott, félre döntött fejjel figyelve a lányt, aki libabőrős lett
a nyári hőség ellenére is. Arcán a pír lágy szirmai bomlottak ki, ahogy odaért
hozzá.
– Vesztegeted az időmet – szólt a fiú, de úgy
tűnt nem igazán haragszik.
– Bocsánat! Ezarel elhalmozott feladatokkal.
– Legközelebb megkérem Miikot, hadd én döntsek a
büntetésedről.
– Na és mit kellene csinálnom? Egész nap
pálmalevelekkel legyeznem téged, és szőlővel etetni?
– Hm… nem hangzik rosszul, de én sokkal
izgalmasabbra gondoltam.
– Inkább koncentráljunk a feladatra – vörösödött
el még jobban a lány.
Hé, te vér!
Ne szórakozz az arcommal!
– Én már is arra koncentrálok. Te vagy a
feladatom – szólt búgó hangon Nevra, majd nevetve intett a lánynak, hogy
kövesse. Anneliese hálát adott az égnek, hogy nem láthatja a fejét, ami lassan
felvette a versenyt a paradicsom színével. Neki van ilyen melege, vagy másnak
is?
– Mit kell ma csinálnom?
– Gyakoroljuk a rejtőzködést. – Nevra a zsongó
piac felé intett. A feladat egyszerűnek tűnt, de annál bonyolultabb volt. Hiába
igyekezett a fiú tanácsai szerint eljárni, és beolvadnia tömegbe, Nevra mindig
kiszúrta. A lánynak melege volt, kibontott haja izzadt nyakához tapadt. Zihálva
sétált a fiúhoz, eltartva magától a haját. Nem volt bölcs dolog ilyen melegben
kibontva hordania, de nem merte összefogni, nehogy meglássa valaki a jelképet a
fülénél. A főhadiszállás még mindig szigorú ellenőrzés alatt állt, ami az esti
kiosonását is megnehezítette.
– Túlságosan kitűnsz a tömegből. Próbáld meg
felvenni a ritmust, légy árnyék, ami mindig ott van, de észrevehetetlen!
– Egy deka árnyékot sem látok itt.
– Miért nem fogod össze a hajad? – húzta fel a
szemöldökét a fiú. A lány néhány tincse az arcába hullott, ahogy gyorsan
eleresztette őket.
– Jól vagyok így.
– Csak mindjárt meggyulladsz – Nevra a füle mögé
simította a haját, Anneliese tiltakozása ellenére. A fiú finoman végig simított
a hüvelykujjával a fülénél, és a lány élvezte is volna bőrének érintését, ha
nem ott érintette volna ahol. Anneliese igyekezett elhúzódni a fiútól, de az
határozottan megragadta az állát, és eltűrte a haját.
A lány nagyot nyelt.
– Ez nem az, amire gondolsz… – nem mert a szemébe
nézni. Csak álltak mindketten megdermedve. Anneliese a félelemtől, és
kétségbeeséstől, a fiú meg… nos, nem sok mindent tudott leolvasni az arcáról.
Egyszerűen csak mereven nézte azt a pontot, ahol a szimbólum volt, míg a lány
szemébe nem nézett. Nevra a kelleténél szorosabban ragadta meg a lány karját,
és húzta el a tömegtől, el egy csendesebb helyre.
– Ha mégis nem az, amire gondolok, akkor mi?
– Ez… én…
– Miért van rajtad Berill gárdájának a jelképe,
Anneliese? – a lány nem tudta mit mondjon. Szabadkozzon, vagy csattanjon fel
ingerülten? Már épp kinyitotta a száját, mikor tompa puffanást hallottak.
Ykhar sápadt arccal figyelte őket, a lábai előtt
a táskája feküdt. Úgy tűnt mindjárt rosszul lesz, de annyira nem, hogy ne
rohanjon el.
– Ykhar! – a hangja kétségbeesetten szólt, híven
tükrözte az arckifejezését. Anneliese a fiúhoz fordult, egész testében
remegett. Ki kell valamit találnia. Vagy elszöknie. Mennyi időt nyerne, ha most
indulna? Van esély egyáltalán a szökésre? Úgy tűnt nincs…
– Nevra… – a lány karját erős kezek ragadták meg,
és vonszolni kezdték. El a fiútól, el a szabadságtól. El mindentől.
Imádom. Remélem hamar jön majd a kövi rész.
VálaszTörlésIgyekszem időben hozni ^^
TörlésMikor jön a következő rész?
VálaszTörlésHétvégén :)
TörlésKöszi :D pont akkor leszek a mamámnál, de attól függetlenül nagyon várom ^^
TörlésHello
VálaszTörlésMég csak ma találtam meg a blogodat, de felkerült a kedvencek listájára. (bár már régóta keresek valami jó Eldayra fanfiction/történetett, nagyon szeretem az ilyeneket és olyan kevés akad belőlük, ami kimondottan megérdemli az elismeréstés és a véleményt. Nagyon tetszett eddig és szerintem gyönyörűen írsz. Tényleg választékos, nincs szóismétlés, ötletes, valamit beszippantja az olvasót ebbe a világba. Tiéd a második blog, amit eldayra fanfictionként találtam és úgy gondolom, hogy szánok időt az olvasására. További kellemes és ihletben gazdag estét kívánok neked. :D :)
Ui: már várom a folytatást és amint olvastam már nem sokat kell rá várni :)
Szia! :)
TörlésHű, köszönöm szépen, nagyon örülök neki, hogy elnyerte a tetszésedet! :)