Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2017

Eldarya fanfiction- 2. fejezet

Káosz A vakító fehér fényzuhatag lassan eloszlott, a kellemes meleg hiánya nélkül pedig a lányt kirázta a hideg. Tenyerébe nyilalló fájdalmat enyhítette a hűvös kőpadló, s Anneliese megdöbbenve kapott levegő után, ahogy kinyitotta a szemét. Egy hatalmas, üvegablakokkal borított teremben volt. A helyiségben nyugalmat árasztó, halvány színek uralkodtak, a középen elhelyezett kristály kékes fénybe vont mindent. Békés, és erőt sugárzó volt, a lány megbűvölve bámulta. Óvatosan végigsétált a kristályhoz vezető pallón, körbe az emelvény mentén, fel a lépcsőn. A vér az ereiben pulzált. Mindent elfelejtett: a babákat, Jacket, az erdőt. Csak egy gondolat járt a fejében, azonban az egyre közelebbről hangzó léptek szilánkokra zúzta… Anneliese lesietett a lépcsőn, és egy pillanatnyi hezitálás után elbújt az emelvény mögé. Ujjai a hűvös felültre simultak, homlokát a kőhöz nyomta. Igyekezett lecsillapítani száguldó pulzusát, és abba hagyni a remegést. Vajon hova került? És hogyan? Emlékezett

Eldarya fanfiction- 1. fejezet

Eldarya fanfiction Idegenben 1. fejezet Gombák körében A nap vérvörös lávaként hömpölygött az ég alján, sötétlila forradásokat égetve a kékségbe. A hegek apránként rózsaszínre fakultak, ahogy a szürkület leeresztette köpenyét. A lánynak épp hogy csak sikerült elkapnia a pillanatot, és felvinnie az üres vászonra. Egy utolsó ecsetvonás kíséretében elhátrált a festménytől. Nehéz volt visszaadni egy gyönyörű természeti jelenséget, de úgy gondolta, hogy egész jó lett. Az első próbálkozásait figyelembe véve, biztosan. Már csak meg kell száradnia, és… – Anneliese! – a lány felhúzott szemöldökkel fordult hátra. A húga piros pozsgás arccal, kócos hajzuhataggal futott feléje, máskor mindig mosolygó szája most sírásra görbült. Sóhajtva pakolta le az ecsetét a kikészített kis kertiasztalra, és az ölébe vonta a kislányt. Az öccse valószínűleg ismét rossz fát tett a tűzre. – Mit csinált már megint? – Elvette a babáimat! Azt mondta, hogy elviszi őket ajándékba a goblinoknak,