5. fejezet
5. fejezet
Üldözve
A festett üvegablakon
beszűrődő napfényt elnyelte a szoba sötétrózsaszín fala. A bútorok huzatjai is
hasonló színűek voltak, egyedül a bársonyfüggöny, és a sarokban elhelyezett
babzsák volt vörös. Ahogy a lány beljebb lépett, megérezte az éjjeliszekrényre rakott
vörös rózsák bódító illatát. Baldachinos ágyát szürkés selyemágyneművel fedték
le. Az egész gótikus hatású volt, ami nagyon tetszett neki.
– Tetszik?
– Nagyon! És az az ablak!
– Anneliese oda szaladt, ujjával végig követte a rózsa finom vonalát.
– Olyan Szépség és a
Szörnyeteges!
A lány megfordult,
pillantása Nevráét kereste.
– Köszönöm!
Fantasztikus!
– Igen, tudom, hogy az
vagyok.
– A szobára értettem.
– És ki csinálta? –
húzta fel a szemöldökét csúfondáros vigyorral az arcán. A lány csak a szemét
forgatta. – Egyszer úgyis kifogod mondani. Mellesleg csináltattam magamnak pótkulcsot.
– Mi? – a fiú
szórakozottan pörgette az ujjai között a kulcsot – Ugye csak viccelsz?
– Nem, komolyan mondom
– a lány elpirult. A gondolat, hogy a fiúnak van a szobájához kulcsa… vissza
kell szereznie tőle.
– Add oda azt a
kulcsot, Nevra!
– Oda adom… ha kapok
érte cserébe valamit.
– Csak egy jobbost
tudok felajánlani.
– Ú! Az emberlány
bedurvul – Ezarel hangja vidáman szólt mögüle. – Ne fogd vissza magad!
– Komolyan mondtam! – felelteAnneliese,
azonban a szíve a torkában dobogott. Látta Nevrát harcolni, és gyors volt.
Gyorsabb, mint amilyen ő valaha is lehet, még ha folyamatosan is gyakorol. De
meg kellett próbálkoznia, még ha nem is látott rá esélyt, hogy bevigyen egy ütést.
A lány farkasszemet
nézett a fiúval, majd hirtelen előre vetődött. Jobb kezével Nevra feje felé
sújtott, de az könnyed mozdulattal kapta el először az egyik, majd a másik
karját, közelebb rántva magához a lányt. Arcán mosoly játszott, tekintete perzselt.
Anneliese nagyot nyelt. Igyekezett figyelmen kívül hagyni a fiú közelségét, s az
illatát, ami szappan, és a friss éjszakai levegőt idézte.
– Egész jó volt, de nem
elég, ahhoz, hogy legyőzz engem. Ettől függetlenül nagyon bejött.
– Engedj el! – hiába
próbálta kiszabadítani a karját, Nevra erősen tartotta. Így csak villámokat
szórt a szemmel kívánta, hogy az egyik csapna le rá, és sütné szenesre a
kulcsával együtt. Valószínűleg nem érte el a kellő hatást lángoló arcával, mert
a fiú felnevetett. Elengedte a lányt, s eltűnt az ajtó mögött, csak a jókedve
halvány vibrálása érződött a levegőben, meg Anneliese bosszúsága. Nem tudta
megszerezni a kulcsot. Most mihez kezdjen? Nem gondolta volna, hogy Nevra
megjelenik az éjszaka közepén az ágya mellett, de azért nem szívesen hagyta a
kezében a kulcsot. Sőt, máséban sem. Az ő szobájához csak neki legyen bejárása!
– Ez nem úgy sikerült,
ahogy reméltem – szólalt meg elsőként Ezarel, pillantása végigmérte a lányt. – Gyenge
vagy.
– Mi??
– De szépen helytállottál!
Nevra azóta ilyen, mióta elolvasta azt a könyvet. Ráfér egy kis lecke –
bólogatott Ykhar. Anneliese meglepődött, hogy azok hárman kitárgyalják a fiút,
és arra biztatják, hogy kosarazza ki. Végül elköszöntek, mondván, hogy magára
hagyják az új szobájában, hadd rendezkedjen be. Nem mintha sok holmija lett
volna. Csak két váltó ruhája volt a pizsamája, és az edző ruhája mellett, na
meg amiben jött. Plusz aYkhar által adott tisztálkodószerek, s az inkubátor,
amiben még mindig kelt a familiárisa. Úgy számolta, hogy a holnapi nap folyamán
fog kikelni. Csak meg kell kérdeznie Kerót, hogy hogyan tud venni neki élelmet,
mivel még nem volt mivel fizetnie. Ha otthon lenne, ez nem okozna problémát,
hisz a spórolt pénzéből bőven telne rá… de nem otthon volt.
Ismét rátört a honvágy,
ami egészen a lefekvésig sanyargatta, és nem hagyta aludni. Így csak a
familiárisának a tojását bámulta, s számolta a perceket.
A nap színes csíkokat
vetett a padlóra, csápjai felmásztak a lány ágyára, és csókot leheltek az
arcára. Anneliese álmosan nyitotta ki a szemét, kábán bámulva a feje fölötti
finom szövetet. Az ébredés pillanatáig reménykedett benne, hogy mindez csak egy
álom, de úgy tűnt, hogy mégsem az. Nagyon is valóságos volt, ahogy az ajtón
felhangzó kopogás egyaránt. Mennyi lehet az idő? Biztos korán lehet még, mert
nem vágyott másra, minthogy a fejére húzza a takarót, és aludjon. Ennek
ellenére kikászálódott az ágyból, és az ajtóhoz csoszogott.
– Ó, csak most
ébredtél? – Ykhar álldogált a szobája előtt, arcán zavar tükröződött.Úgy tűnt
bűntudata van, amiért felébresztette a lányt.
– Igen. Te már régóta
fenn vagy? – inkább kijelentés volt, mint kérdés. Ykhar friss, és üde volt,
halvány nyomát sem lehetett találni rajta a fáradtságnak. Szöges ellentéte volt
a lánynak, aki valószínűleg kócos lehetett, s az arcán a meggyűrődött párna
nyomai éktelenkedtek.
– Azt hittem, már fenn
vagy. Ne haragudj!
– Semmi gond! – a lány,
megtéve a szokásos reggeli körét, néhány perc múlva Ykhar mellett lépdelt az
ebédlő felé tartva. Többen tartózkodtak a teremben, mint az előző nap, így két
ifjúhoz ültek le. Ruházatuk alapján úgy tűnt, hogy az Obszidián gárdába
tartoznak, de a lány eddig még nem látta egyiküket sem. Nem mintha lett volna
ideje bárkivel is barátkozni. Még csak tegnap érkezett. A gárda vezetőkön kívül
alig ismert valakit. Talán Nevrával töltött a legtöbb időt közülük. A fiúval,
aki épp ebben a pillanatban sétált be. A tegnapi incidens óta nem látta őt,
hacsak éjszaka nem koszált a szobájában, amikor aludt… vissza kell szereznie
tőle valahogy a kulcsot, de még mindig nem tudta, hogy hogyan.
– Megint túl gyorsan
beszéltem? – eszmélt fel Ykhar hangjára. A lány megrázta a fejét, és
visszafordult a tányérjához. Az étel nem különbözött a tegnapitól, de nem is
bánta. Szerette reggelire az édes, könnyű falatokat.
– Nem. Csak
gondolkodtam.
– A kulcson?
– Igen. Honnan tudtad?
– Hát, feltűnően
bámultad Nevrát – Anneliese erre elpirult. Ezt tette volna?
– Vissza kell szereznem
tőle, de fogalmam sincs hogyan. Van esetleg valami ötleted?
– Nevra néha túllépi a
határt. Beszélj vele – nem volt benne biztos, hogy hallgatni fog rá, ha elsőre
nem tette. Azonban neki sem volt jobb ötlete, így a reggeli befejeztével odalépett
a fiúhoz. Nevra féloldalas mosolyt villantott rá, szemében vidámság csillant.
Úgy tűnt jókedve van.
– Segíthetek?
– Igen. Visszaszeretném
kérni a kulcsomat.
– Ne aggódj! Vigyázok
rá!
– Jobban szeretnék én vigyázni rá – felelte a lány, karba
font kézzel. A fiú nyugodtan kihúzta a lábával a mellette lévő széket, amit
Anneliese gyanúsan méregetett, majd leereszkedett rá.
– Zavar a tudat, hogy
valakinek van kulcsa a szobádhoz?
– Zavar a tudat, hogy
pont neked van kulcsod szobámhoz –
javította ki a lány. Ezt még kellett magyaráznia?
– Mire gondolsz? –
vigyorgott Nevra, amire Anneliese elpirult. Pontosan tudta, hogy mire gondol,
ebben biztos volt.
– Én nem… túlságosan
rámenős vagy! – fakadt ki. A fiú nem reagált, csak csöndre intette. A lány
felhúzott szemöldökkel nézte, míg az fel nem pattant, és rohant ki a kantinból.
Pár perccel később hangos kiabálás hallatszódott, amire minden ott tartózkodó
felugrott.
– Mi történik? –
szaladt oda Ykharhoz, aki halálsápadt volt. Csak megrázta a fejét, és kisietett
a teremből, nyomában a lánnyal.
A csarnokban lézengő
gárda tagok halkan sugdolóztak, pillantásuk egy pontra szegeződött. Anneliese
követte a tekintetüket. A betegszoba előtt a gárdavezetők ácsorogtak, nem
túlzottan figyelve az összegyűlt tömegre, míg Miiko elő nem lépett, és
elordította magát, hogy mindenki menjen a dolgára. A lány odébb sündörgött a
hömpölygő sokaságtól, majd felkaptatott a lépcsőn. Pillantását nem kerülték el
a vérrel megfestett fokok. A mennyiséget figyelembe véve, úgy tűnt, hogy komoly
sérülés lehet. De ki lehet az? Mindenki ott volt, akit ismert, csak Kerót, és
Krómot nem látta. Vajon közölük lenne valaki?
– Mi történt? – a lány
hangja akaratlanul is megremegett.
– Talán úgy gondolod,
hogy a mindenkibe nem tartozol bele
te is? – csattant fel Miiko, haragosan pillantva Anneliese-re.
– Én csak…
– Te csak ne! Menj a
szobádba! – mintha egy rosszalkodó kutyát küldött volna a helyére. A lány
ingerülten fújt egyet, és egy utolsó pillantást vetve rájuk, lépdelt le a
lépcsőn, egyenesen a szobájába indulva.
Nem szerette, ha úgy
bánnak vele, mint egy értetlen gyerekkel. Talán nem tudta az itteni világ
működését, de segíteni szeretett volna, ha már itt ragadt. Viszont ha nem
kérnek belőle, akkor nem tud sok mindent tenni. Így csak magára csukta az
ajtót, és levetődött az ágyára. Legszívesebben magához ölelt volna valamit, de
a familiárisa még mindig nem kelt ki, és az egyetlen dolog, amit magához
vonthatott volna, az a ruhái…
Bosszúsan bámulta
perceken keresztül a plafont, végül sóhajtva fogott papírt meg ceruzát, és
rajzolni kezdett. Finom kézmozdulatokkal vázolta fel a szögletes arcformát, és
markáns orrot. Harmadszorra sikerült lerajzolnia az érzéki, parancsoló ajkakat,
amik csúfondáros mosolyra húzódtak, harmóniát alkotva a nyílt, derűs
tekintettel. Még egy óvatosan mozdulattal elmaszatolta a szembe hulló fekete
tincseket, majd eltartotta magától a papírlapot. Zavarba ejtően jól sikerült.
Nem tudta volna megmondani, hogy miért pont a fiút rajzolta le, egyszerűen csak
hagyta, hogy a keze vezesse. Vagy vajon a szívéhez is köze lenne? A fiú jóképű
volt, ez nem kétséges, de nem volt a zsánere a szoknyavadász típus. Ráadásul
néha bosszantotta is… Mégsem tudott elvonatkoztatni a fura, kellemes érzéstől a
gyomrában, ahogy a rajzot figyelte.
– Igen? – szólt ki a
lány az ajtón hangzó kopogásra, és gyorsan begyűrte a párnája alá a rajzot. Nem
akarta, hogy bárki meglássa. Nem hitte volna, hogy kitudná magyarázni belőle
magát. Talán az lenne a legjobb, ha megsemmisítené…
A lány izgatottnak
mondta volna a szobába belépő Ykhart, ha nem látja arcán a feszültség vörös
pírjait. Nagyon érdekelte, hogy mi történt odakint, és hogy mi volt az a
felfordulás. Legszívesebben rákérdezett volna, de Ykhar nyugtalanságát látva
nem tette.
– Mi a baj? – kérdezte
inkább, az ágy szélére húzódva, fejével oldalra intve, de a brownie
elutasította.
– Miiko látni szeretne.
– Az előbbiekkel
kapcsolatos? – emelkedett fel, követve Ykhart a Kristályterembe.
– Igen. Néhány sebesült
az, mint láthattad. Megtámadta őket néhány Zilált, nyilván azok, akik
elmenekültek. Megkapod az első küldetésedet.
– Első küldetés? –
hebegte a lány. Nem volt benne biztos, hogy készen áll rá.
– Igen. Meg kell őket
találni, majd megölni. Ne aggódj! Miiko nem engedne el egyedül! – nyugtatta az
elsápadt lányt. Megölni? Kizárt! Azzal az eggyel is puszta szerencsével
végzett. Egyelőre nem volt megfelelően képzett ehhez a feladathoz! Még ha kap
is maga mellé néhány embert…
A gárda vezetők már a
teremben sorakoztak, hozzájuk csatlakozott Leiftan, és Keró is. Anneliese
örült, hogy nincs semmi baja a férfinak.
– Anneliese! – Miiko
szigorú arccal fordult a belépő lányhoz. – Ykhar gondolom már tájékoztatott.
– Nagyjából.
– Jó. Valkyon és Nevra
fog elkísérni, plusz még néhány gárda tag. Fontos, hogy megtaláljátok a
Ziláltakat, és megöljétek. Képes vagy erre?
– Nem igazán van más
választásom, nemigaz? – Miiko arckifejezését látva nem volt. A kitsune további
feladatokat osztott ki a többieknek, majd elküldte őket. Anneliese idegesen
követte Nevrát. A fiú komolynak tűnt, de a lányra pillantva elvigyorodott.
– Nem kell félned!
– Ki mondta, hogy
félek?
– Érzem a szagát.
– Te csak ne…
szagolgass engem!
– Nem tehetek róla. A
vámpíroknak jók az érzékszervük, téged meg teljesen kivert a víz.
– Csak melegem van…
– Na persze! – a fiú a
lányra sandított – Nyugodtan valld be, hogy felhevít a közelségem!
– Álmaidban! – horkantott
a lány, miközben igyekezett csillapítani őrülten zakatoló szívét. Ha tényleg
olyan jó a vámpírok érzékszerve, akkor Nevra meg is hallhatja a vad dobogást,
már pedig ezt nem akarta. De talán foghatja az idegességre. Nem utolsó sorban
attól is majdnem kiugrott a ketyegője a mellkasából.
– Ne aggódj! Nem
engedem, hogy bajod essen!
– Ezt inkább nekem
kellene mondanom, mivel csak én tudom azokat az ízéket megölni!
– Nem vagy még elég
képzett, hogy harcolj, így neked csak annyi lesz a dolgod, hogy leszúrd őket,
amikor sarokba szorítottuk azokat az ízéket
– a lány egy kicsit megnyugodott. Így már kevésbé volt félelmetes. Némileg
még könnyűnek is tűnt. A fiú csipkelődését pedig fel sem vette.
Csendben követte Nevrát
a főhadiszállás egy még ismeretlen helyiségébe, ahol a kísérete lézengett. Valkyonon
kívül egyikük sem pillantott fel, csak a kezükben tartott kardok, törők, és
buzogányok egyensúlyát próbálgatták, míg egy másik fegyverhez nem nyúltak, és
csatolták az övükre. Hát, ezek szerint itt a fegyverraktárjuk, tele mindenféle
gyilkolóeszközzel. A lány még olyat is látott, amit életében még soha, de nem
is akart rákérdezni, hogy mire valók. Úgy érezte jobb, ha nem tudja.
– Gyere! Adok neked valamit – intett Valkyon,
oda lépve egy kardokkal teli állványhoz. Egy pillanatra szemügyre vette a
kínálatot, majd oda nyújtott egyet a lánynak. Díszes, aranyozott sárkány
markolata volt, aminek a farka feltekeredett a keresztvasra. A penge egyenes
volt, tökéletes az ütésekre, és a szúrásokra.
– Jó lesz – bólintott a lány. Megremegett a
gyomra, ahogy megkapta a kardhüvelyt, és az övet. Egyszerű, barna színű bőr öv
volt, az idővasfoga már megkoptatta. Anneliese keze remegett, ahogy igyekezett
magára csatolni, míg erős férfi kezek nem tolták odébb az övét, és húzták meg a
szíjat. Nevra ujjai még a ruhán keresztül is forró ösvényt hagytak a bőrén,
amitől önkéntelenül összerándult. A fiú az acélszürke íriszét a lányra emelte,
tekintete szinte égetett. Az ajka önelégült mosolyra húzódott. Nagyot rántott
az övön, mire Anneliese előre bukdácsolt, még közelebb kényszerülveNevrához.
– Nem túl szoros? – forró lehelete a lány vörös
arcát simogatta.
– Nem, pont jó. Köszönöm, most már igazán
elengedhetsz.
– Igazán nem akarlak.
– Igazán ágyékon rúglak, ha fél másodpercen
belül nem veszed le rólam a mancsod – felelte a lány még mindig lángoló arccal.
A fiú vidáman felnevetett, hátrébb lépve Anneliese-től. Tetőtől talpig
végigmérte, majd vigyorogva a tőrökhöz lépett, és mély szakértelemmel
tanulmányozni kezdte őket. Néhányat magához vett, párat meg csak megpörgetett
az ujjai között, aztán visszarakta a helyére. Nem tudta volna megmondani miért,
de Nevrához a tőrök illettek. Talán a nesztelen léptek, és ruganyosság miatt. Hisz
az elsődleges feladata a felderítés, nem a harc, márpedig egy kardot vagy
buzogányt nehezen cipel magával az ember.
– Hogyhogy te is velünk jössz? Mármint… ez harc
lesz, voltaképpen, nem?
– Mi – mutatott még két Árnyék gárdásra – előre
megyünk, és felderítjük a terepet. Ti utánunk jöttök, utána pedig csatlakozom
hozzátok az információkkal.
– A többiek nem? – Nevra megrázta a fejét.
– Ők elől lesznek, és elrejtőznek. Ha bármi történik,
akkor értesítenek, vagy erősítésként előbújnak. Az a helyzettől függ. De nem
lesz erre szükség.
– Hogy fognak értesíteni?
– Meg vannak a módszereink. És mint korábban
mondtam: a vámpíroknak jó a hallásuk.
A lány nem kérdezett többet, csöndben figyelte
a készülődő csapatot. Törökülésbe ült, a hátát a falhoz vetve, a kardot az
ölében nyugtatta.
– Szia! – egy barna hajú, sebhelyes fiú
pillantott le rá. Talán egy-két évvel lehetett nála fiatalabb. Mosolya szelíd
volt, és barátságos. – Frederick vagyok. Nem rég lettem gárda tag. Ez lesz a
második küldetésem.
– Hali, Anneliese, első küldetés – mosolygott
vissza rá a lány.
– Hallottam rólad.
– Nem tudom, hogy ezt most bóknak vegyem e.
A fiú zavartan felnevetett. – Ne aggódj, csak…
jókat hallottam rólad. A csinos lány, aki megölt egy Ziláltat.
– Gyorsan terjednek a pletykák. Várj! Csinos
vagyok?
– Hát… én… ezt is… – hebegte a srác, paradicsom
vörösre válva. Anneliese felkuncogott. Aranyos volt.
– Csak ugrattalak – nevetett fel a lány.
– Nem… én… te tényleg csinos vagy.
– Hé, Zöldfülű! – valamin megcsillant a fény.
Egy tőr száguldott feléjük, amit Frederick villámgyors mozdulattal kapott el,
centikre az arcától. A lány döbbenten pislogott. A fiú gyors reflexszel rendelkezdett.
Ha Anneliese lett volna a helyében, biztosan a fejében állapodott volna meg az
a fegyver. Nem mintha Nevra megkockáztatta volna. Már kifejtette a
tapasztalatlanságát e téren. De mégis felháborító volt, hogy ezt tette. Mi van,
ha Frederick nem kapja el időben? A lány mérgesen nézett Nevrára, aki felhúzott
szemöldökkel viszonozta a pillantását. Bunkó!
– Azt… azt hiszem, most megyek… – Anneliese
szívesen marasztalta volna a fiút, de úgy tűnt még jobban meg van szeppenve,
mint előtte. Így hagyta, hadd menjen. Meg se mukkant, csak villámló szemekkel
bámulta Nevrát, aki úgy tűnt észre se veszi, vagy csak nem érdekli. Mikor
befejeztéka készülődést, együtt vonultak ki a fegyverraktárból, át a folyósón,
és a csarnokon, ki a friss, szabad ég alá, ahol a többiek gyűltek össze. Biztató
mosollyal figyelték a főhadiszállás területéről kilépő kis csapatot. A lány nem
tudott elvonatkoztatni a szemükben tomboló kétséggel fűszerezett reménytől, amit
úgy tűnt iránta táplálnak. Ez még jobban aggasztotta, még a halvány vibrálást
is alig vette észre, ahogy kiléptek a kapun. A válla fölött pillantott vissza,
elkapva a főhadiszállás területe körül vibráló sápatag kék burkot, ami lágy
redőkben hullámzott.
– Mi az? – böködte meg Nevra oldalát, míg
mielőtt besprintelhetett volna az erdőbe a kiscsapata után.
– Védőpajzs. Mennem kell – pillantása a lányéba
fúródott – Még találkozunk.
– Jó, de nem felejtettem el!
– Micsodát?
– Azt a kis incidens oda bent.
– Nem tudom, miről beszélsz – válaszolta
csúfondáros mosollyal.AnnelieseValkyon mellett lépkedve figyelte az eltűnő fiút
a fák görbe, hajlott derekai mögött. A fejük fölött összezárultak a lombok, a
fény megereszkedett, a levegő lehűlt. Már bánta, hogy nem hozott magával
pulóvert.
Perceken keresztül járták az erdőt, hallgatva a
zörejeit, és az abba belenyilalló fémcsörgéseket. Már kezdte érteni, hogy miért
van szükség felderítőkre. Nem lehet úgy meglepni az ellenséget, ha az ember úgy
zörög, mint egy rossz, régi kazán. Ezeknek a harcosoknak sokkal nagyobb volt a
termetük, ahhoz, hogy hosszabb távon lopakodjanak.
– Mikor várható vissza Nevra?
– Az attól függ, hogy milyen messzire kell
menni. Az is lehet, hogy a nyomát sem találjuk a Ziláltaknak. Láttad, hogy eltűntek,
igaz? – a lány bólintott.
– Nem tudjuk még pontosan hogyan, de képesek
bárhol felbukkanni, és eltűnni.
– Vagyis az is lehetséges, hogy hirtelen itt
teremnek?
– Igen. Légy résen! – csendesen haladtak
tovább. Nem volt túlzottan biztató társalgás, a lánynak még jobban borsódzott tőle
a háta. Nem tetszett neki, hogy bárhol, bármikor feltűnhetnek. Tényleg ilyen
egyszerű lenne? Hopp, és már teleportálnak is? Biztos, hogy kell lennie
valaminek, amihez kötődnek. Lehet, hogy az a nő irányítja őket, aki ott volt az
érkezésekor? Anneliese már kezdte elhinni, hogy akármi megtörténhet ebben a
világban.
Már jócskán az erdő sűrűjében jártak, mikor
Nevra felbukkant. Egy fa terebélyes ágán egyensúlyozott, csöndben érkezve
földet, pont, mint egy macska.
– A szaguk szinte az egész erdőt átfedi, de
sehol nem láttuk őket. Több kilométeres körzetben átvizsgáltuk a területet, de
az ő tempójukban már messze lehetnek.
– És nincs valami hely, ahol nagy valószínűség
szerint tartózkodhatnak?
– Nem igazán – szólt Valkyon – Arra rájöttünk,
hogy valamilyen módon Fekete kutya vére csörgedezik bennük. Ezek a lények elég
kiszámíthatatlanok.
– Fekete kutya? – Anneliese kérdőn pislogott
rájuk.
– Éjszakai, elátkozott lények.
– Szóval részben emberek, és részben ilyen teremtmények?
Ezért tudom csak én megölni őket?
– Ez elég bonyolult – Valkyon mintha zavarba
jött volna. Úgy tűnt fogalma sincs, hogyan magyarázzon meg valamit a lánynak,
amit még ők maguk sem tudnak. – Van még bennük valami, de azt, hogy mi, arra
még nem jöttünk rá.
– Értem… Akkor most mi lesz? Visszamegyünk?
– Igen, de azért mindenki tartsa nyitva a
szemét – a két fiú bólintott egymásnak, majd Nevra elrugaszkodott, és
felmászott egy fára.
A lány sóhajtva baktatott visszafelé. Örült,
hogy nem kell megint szembe néznie azokkal a fura lényekkel. Két gárda tag
megsérült miattuk, és nem akarta végignézni, hogy valakinek itt is bántódása
essék. Lehet, hogy azóta már visszamentek oda, ahonnan jöttek. Talán már nem is
térnek vissza többet. Egyszerűbb volt homokba dugni a fejét, mint arra
gondolni, hogy itt lehetnek, és lecsaphatnak rájuk. Ennek ellenére mégsem
tudott teljesen elvonatkoztatni ettől, s félve kémlelte a fákat, azonban minden
mozdulatlan volt.
– Valkyon – a lány a fiú felé fordult. Az
aranysárga szempárban kérdés ült. Anneliese kinyitotta a száját, hogy mondjon
valamit, de Valkyon tekintete a háta mögé szegeződött, amire ő maga is hátra
fordult. Felismerte a csuklyás, elmosódó figurát, amitől megremegett a térde. Valaki
a karjáért nyúlt, és hátra rántotta, amitől a lány a földre zuhant. A fenekébe
nyilalló fájdalomtól felszisszent, ami még akkor is sajgott, mikor
felegyenesedett, távolabb lépve a vad kardcsapásoktól. Valkyonban maga a nyers
erő rejlett. Ügyes mozdulatokkal védte ki a csapásokat, majd támadott. A két penge
sikítva csúszott el egymáson, vad táncot járva. A Zilált fáradhatatlanul
csapott a fiú feje felé, amit Valkyon a pajzsával védett ki. A kardját a
szabadon hagyott mellkasba szúrta, de mintha mi sem történt volna. A fiú
ellökte magától, kicsavarva a kezéből a fegyvert.
– Most, Anneliese! – a lány hevesen dobogó
szívvel húzta ki a hüvelyéből a kardot, és rohanta le a Ziláltat. A penge a
gerinc mellett fúródott a húsba, fekete gőzt engedve ki. A lény hangtalanul
omolt porrá.
Valkyon már ott sem volt. A két Obszidián gárda
tag a maradék egy Zilálttal küzdött. Edzettek, és erősek voltak, de fiatalok
is. Frederick futólag a lányra pillantott, ami elég is volt a csuklyás lénynek.
A kard a mellkasba fúródva fakasztott vért. A fiú egy nyögés kíséretében csúszott
le a pengéről, le a földre. Anneliese torkát sikoly hagyta el, remegő lábakkal
futott az elesetthez. A fiú szájából vérpatak csörgedezett, a mellkasán nyílás
tátongott. A lány térdre zuhant mellette.
Ma kezdtem el olvasni a történeted és nagyon imádom:) Várom a folytatást^^
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet! :)
TörlésWaooo! Nagyon tetszik csak így továb. ☺
VálaszTörlésNagyon örülök neki ^^
TörlésNem nagyon szeretem az eldaryás blogokat, de a tiéd hatalmas kivétel!:) Imádom!😍
VálaszTörlésJó pár eldaryás blogot olvastam már, de ez szerintem messze az egyik legjobb.:) Csak így tovább nagyon várom a folytatást!<3
VálaszTörlésEl se tudom mondani mennyire örülök neki, hogy elnyerte a tetszéseteket! :)
VálaszTörlésMa kezdtem el és előre tudom, hogy elég nehezen fogom tudni leteni XD
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik :)
Törlés