30. fejezet
Eloltott láng
– Találkoztatok már vele? – Ariel nem
tűnt meglepettnek. Arca komoly volt, szemöldöke ráncba szaladt, a lány szinte
látta, ahogy a tekeregnek a fogaskerekek az agyában.
– Egy küldetés alkalmával –
bólintott Anneliese.
– Óvatosnak kell lennetek vele. Van
bármi, amit feltudtok ajánlani neki?
A két lány összenézett.
– Nálam van egy karkötő – felelte
Alajéa.
– Nálam meg a… – Anneliese a
nyakához kapta a kezét. Ujjai kitapintották az egymásba kapcsolódó apró
láncszemeket, és a rombusz alsó csücskébe elhelyezett ékkövet. Nem. Ezt nem
fogja odaadni.
Ariel arca megenyhült, látva a lány
vívódását, szavai azonban kíméletlenek voltak.
– A tengeri boszorkány csak
olyat fogad el, ami a szívünknek kedves. Nem mást.
– De miért? – Alajéa mintha
elsápadt volna.
– Talán azért, mert élvezi mások
szomorúságát, és fájdalmát. Nem tudom. Sosem faggattam róla. Amig békén hagyja
a népemet, én sem zargatom.
Anneliese újabb bólintással vette
tudomásul.
– Köszönjük a segítségedet!
– Ússzatok nyugatnak, míg el nem értek
egy szoroshoz. Lesz ott egy folyó, nem messze tőle be lehet úszni a barlangba.
– Rendben.
– Sok sikert, és jó utat!
Anneliese? – Ariel közelebb evickélt hozzá, hangját csak a lány füléig sodorta
a víz. – Mindig mindenből van kiút, csak meg kell találni.
– Köszönjük! – szólt újra a lány,
bár a szírén utolsó mondatát nem tudta értelmezni. Talán csak egy apró biztatás
volt, hogy ne adja fel a reményt. Vagy lehetséges, hogy nagyobb a jelentése,
mint ahogy képzeli? Valószínűleg csak túl gondolja az egészet. Mostanában
minden szóról, minden tettről százféle lehetőség jut eszébe. A bizonytalanság
folyton ott volt benne, a karma bele vájt a bensőjébe, és lassan cafatokra tépte.
– Anneliese?
– Hm?
– Van bármiféle ajándékod a tengeri
boszorkány számára? Én szívesen odaadom a karkötőm, de lehet, hogy nem tetszik
neki, másom meg nincs. – fintorgott Alajéa.
– Nem tudom. Majd kitalálok
valamit. – válaszolt a lány, mindent sorra véve, amit szeret. Csak néhány
lehetőség jutott eszébe, de mindegyiknek ijesztő volt az elvesztése. Vajon
miről kell majd lemondania?
Hamar elérték a barlangot. Sötét
falait még a halak is elkerülték, csak a felszín felöl beszivárgó halvány fény
merészkedett közel. Csápjai egészen a bejárat szájáig követték a két lányt,
aztán a néma sötétség volt a társaságuk. A lány szíve megkönnyebbült, hogy nem
kellett egyedül eljönnie ide. Talán nem látta Alajéát, de tudta, hogy ott van,
és ez elegendő volt ahhoz, hogy a barlangon belüli felszínhez ússzon.
A lány első pillantásra
megállapította, hogy semmi sem változott. Fölöttük a koszos folyó örvénylett,
az óceán vize kristálytiszta volt hozzáképest. Most már tudta, hogy ez a
barlang az óceánba nyúlik, nem pedig egy kis tóba, mint akkor. Hosszú
folyósokon és járatokon nyúlt keresztül, de most rövidebbeknek tűnt. Nyilván
emberi lábakkal hosszabb időbe telt végig járni, mint uszonnyal. Csak néhány farok
csapás a vízben, és elérték a barlang végét, vele együtt Sibélt is. Nem tűnt
meglepettnek, inkább, mintha türelmetlen lett volna. Arcán édeskés mosoly
terült el, szeme csillogása mindentudó volt.
– Üdvözöllek újra itt, Anneliese!
Most miben lehetek a segítségedre?
– Meg kell találnunk valakit – a
szírén csettintett egyet a nyelvével.
– Te folyton csak keresel valamit.
Ki a barátnőd?
– Tudsz segíteni vagy sem? –
Anneliese figyelmen kívül hagyta a kérdést. Volt a lányban valami, ami nem
tetszett neki, valami, amit múltkor még nem vett észre. De most… a víz minden
egyes érintésével óvatosságra intette.
– Tudod, hogy tudok segíteni. És
azt is tudod, hogy mi az ára.
– Nem adom a nyakláncom, kérj
valami mást. – valami mást, valami kevésbé értékest. Valamit, aminek eltudja
viselni az elvesztését.
Sibéal sóhajtott egyet.
– Jól van, hát. Épp kiakartam
próbálni valamit, és te… segíthetünk egymásnak. – Alajéa óvatosan megérintette
a lány karját, mintha csak a rosszelőérzetére akarná figyelmeztetni a lányt.
– Eddig mindig csak tárgyakat
kaptam, élettelen dolgokat. Most valami újat akarok.
– Micsodát? – suttogta a lány.
– Ne játszadozzunk tovább. Te
tudod, hogy ki vagyok, én is tudom, hogy te ki vagy. Tudom a történetedet, ismerem
az érzéseidet.
– Mit akarsz ezzel mondani?
Sibéal csapott egyet az uszonyával.
– Segítek, hogy tudj dönteni: mész
vagy maradsz? Az érzések gyengévé teszik az embert. Adj nekem egyet. Azt akarom,
amelyik a legnagyobb húzó erőt jelenti. Add nekem a fiú iránt táplált
szerelmed!
Anneliese megdöbbent. A szíve
hevesen vert a mellkasában, a fejében kavarogtak a gondolatok. Adja oda a
szerelem édes, mégis néha kínzó érzését? És vajon ez szerelem lenne? Sibéal annak nevezte... Akkor ez jelent valamit, nem? De igazán szereti a fiút? Áldozat lenne vajon, vagy megkönnyebbülés? Ha megteszi…
ha odaadja, nem fog érezni megbánást, ugye? Akkor nem kell többé azon morfondíroznia, hogy vajon igazi e... Csak egy megfakult emlék lesz, semmi
több. És a haza jutását is megkönnyítené. Nem összetört, vérző szívvel menne
haza.
Mindig
mindenből van kiút, csak meg kell találni!
Vajon erre gondolt Ariel? A
szerelem kifürkészhetetlen útjára? A lány előtt kinyíló kiskapu milliónyi
gondolatot szült a lányban. Látta a szírén szemében lévő elszántságot. Első
alkalommal engedett, de tudta, hogy most nem fog. Vagy elfogadja az alkut, vagy
soha többé nem fog a szárazföldön sétálni. Vajon letudná élni az életét
uszonnyal? Nem. Képtelen lenne. De Nevra… valamelyik része –
övé vagy Eilidhé – szerette.
Anneliese ökölbe szorította a
kezét. Halványan érezte Alajéa nyugtató érintését a karján, hallotta a hangját, de a szavai nem értek el hozzá. Döntenie kell. Erősnek kell lennie. Azt kell választania, ami a
legjobb a családjának. Eldaryának. Ha uszonya van, nem fogja tudni felvenni a
harcot a Ziláltakkal. Nem fog tudni segíteni az ártatlanokon. Nem tudta volna megmondani, hogy mikor lett ez fontos számára, de akkor döbbent rá, hogy az. Csakhogy a fiú is... Lenne idejük kideríteni, hogy mi folyik közöttük. A hazamenetele nem történt volna meg, míg itt meg nem oldódnak a problémák. Ám már tudta, hogy mit fog
választani, és érezte… érezte, ahogy a szíve lassan darabokra törik.
– Mond meg neki… mond meg neki,
hogy szeretem.
Nem hagyhatod így abba😭😭 belefogok pusztulni a kíváncsiságba. Mi hamarabbi folytatást kérek.😘
VálaszTörlésIgyekszem :):D
VálaszTörlésMiért ???????????????????????????????????????????
VálaszTörlésEnnyit tudok mondani... kicsit lesokkolt a dolog, de hát elkerülhetetlen volt egy ilyen vég. mondhatni szóval el fogadom , de azért a remény hal meg utoljára és bízok benne hogy avégén lesz egy kis happy end szerelem terén :)
Kerem a kovi reszt ez igy szivszaggato nem hagyhatod hogy elvegye az erzeseit 😭😭😭😭
VálaszTörlésNagyon jo lett es imadom amiket irsz csak igy tovabb nagyon kivancsian varom a folytatast😊
VálaszTörlésMentségemre szóljon, nem így terveztem. A karakterek fogták magukat, és most önálló életet élnek, már én se tudom mi történik :D
VálaszTörlés...Szóval ki tudja még mi lesz :) :D ;)
Mikor jon mar a kovi resz mar nagyon varom☺☺
VálaszTörlésA holnapi nap folyamán tervezem hozni :)
Törlés