28. fejezet
Sziasztok!
Elnézést a késésért, de mostanában kevesebb időm jut az írásra, azonban igyekszem minél hamarabb hozni a fejezeteket.
Kellemes estét, és boldog új évet kívánok! :)
Együtt
A lány
némán keringett a hajó alatt. A napfény hiánya nélkül hűvösebbnek érezte a
vizet, a magány ólomsúllyal nehezedett rá. Vajon milyen hajó lehet? Az övék
vagy az ellenségé? Nem tudott semmiféle felderítésről, amihez naszád
szükségeltetett, de persze ez nem jelentette azt, hogy nem is volt. Eel gárdája
még sok mindent nem mondott el neki, ezzel tisztában volt. Azonban ha az
ellenségé, érdemes lenne utána néznie, hátha valamit ki tud deríteni. Csak
egyszerűen felúszik a felszínre, és a hajó árnyékában marad. Senki nem venné
észre, mert nem várnak vendéget a víz alól. Ha elég ügyes, talán a
kristálydarabokat is megnézheti, és arcokat csíphet el. Talán megláthatja
Morganitot.
Morganit
A lány
libabőrös lett, hirtelen mintha minden még hűvösebbé vált volna. Azóta a nap
óta nem látta. Vajon még mindig az ő világában van? Mert ott volt, ezt biztosan
tudta. Sohasem fogja tudni kiverni a fejéből az erdő széles lombkoronáit, a
törzsük hol göcsörtös, hol egyenes vonalát. Az energiát, ami hasonló volt az e világéhoz,
mégis annyira más. Eddig sosem tűnt fel neki, de amióta ide került… valahogy
akkor érezte és tudta, sosem felejti el.
A hajó
tovább szántotta fölötte a vizet, a napfény újra a lány uszonyát simogatta. Anneliese
még tett egy bizonytalan kört, majd a szívére hallgatva elúszott onnan. Volt
egy megérzése, ami a fülébe duruzsolva kérte, hogy ne menjen közelebb. Már-már
horogként kapaszkodott belé, és nem enyhült, míg a közelében volt. Távol a
hajótól az élet újra felbolydult, megnyugtatón körülvette a lányt. Nevra
arckifejezése viszont egy cseppet sem volt megnyugtató, amikor a lány visszaért.
– Hol a
fenében voltál?
– Úsztam.
– Már
fél órája várlak.
–
Sajnálom – tényleg sajnálta… részben. Varázslatos volt az óceán, és óriási.
Minden egyes hullám csalogatta, a felderítés lehetőségét kecsegtetve neki. És
ráadásul elcsípett egy hajót. Talán nem volt fontos, és nem szerzett ennél több
információt, de jobbnak látta megosztani a fiúval.
– Láttam
egy hajót.
– Milyen
hajót? – húzta fel a szemöldökét a fiú.
– Hát, azt
nem tudom. Pontosabban nem láttam, csak az alját, de… kristály darabok voltak
rajta.
– Ez
biztos?
– Igen.
–
Mennyi?
– Nem
tudom. Egy pár… talán egy tucat. – a fiú némán előre szegezte a tekintetét,
mintha megnézhetné magának a hajót. A lány nem követte a pillantását. Tudta,
hogy csak az óceán végtelen kéksége tárul a szemük elé, semmi más.
Anneliese
feltornázta magát egy sziklára, uszonyát kényelmesen belelógatta a vízbe. Nevra
átnyújtott neki egy batyut, majd elnézést kérve elsietett. Habár nem
világosította fel hova megy, a lány gyanította, hogy jelentést tesz Miikonak a
kristályokról. Vajon helyesen cselekedett, amikor elúszott onnan? Nem kellett
volna megnéznie? A kérdések feszegették belülről. Most már cseppet sem volt
biztos abban, hogy helyesen döntött. Talán még az is lehetséges, hogy tudott
volna szerezni pár… nem. Az képtelenség. Lehetetlen lett volna felküszködnie magát így a fedélzetre , még lábakkal is nehezen lopódzott volna fel észrevétlenül.
Még az is lehet, hogy elkapták volna kémkedés közben. Valahogy mégis olyan
érzése volt, hogy hagyta elúszni a lehetőséget. Szó szerint.
–
Anneliese! – Nevra néhány perccel később öles léptekkel közeledett felé. Arcán
megfejthetetlen arckifejezés ült, még akkor sem tudott kivenni belőle semmit,
amikor letelepedett mellé. A lány a kis csomagban hozott ételt majszolta, a
gyomra elégedetten fogadott minden egyes falatot.
– Mit
mondott Miiko? Utána mentek?
Nevra
megrázta a fejét.
– Túl
nagy a terület, ahhoz, hogy átkutassuk még az éj leszállta előtt. Ráadásul a
pontos helyét sem tudjuk. Ezzel az uszonnyal kilométerekre is elúszhattál.
Holnap kiküld néhány felderítőhajót.
– De hát
épp az előbb, mondtad, hogy értelmetlen.
– Talán
hátra hagytak néhány nyomot. – a lány bólintott. Nem akart kötözködni vele. De
vajon van esély arra, hogy találnak bármiféle jelet, hogy merre mentek? Vagy
hogy mit csináltak? Még mindig nem bogozta ki teljesen a szálakat, azzal
kapcsolatban, hogy mi a pontos tervük. Annyi dolog volt, amire még rá kellett
jönnie, annyi minden, amit meg kell még tanulnia. Vajon mennyi időbe fog telni
megérteni mindent? Mikor lesz ennek vége? Úgy érezte, hogy sosem. Ennek
ellenére félre söpörte a gondolatot, és némán falatozott, közben a fiú
megnyugtató hangját hallgatva.
Az est
sötét árnyékként ereszkedett rájuk, a víz baljósan csillogott előttük. Már jó
ideje átköltöztek a part finom szemcséjű homokjára, és a felettük tündöklő
csillagokat figyelték. Az éjszaka békés csöndje álmosító volt, de a belenyilalló kérdés pillanatnyi éberséget kölcsönzött neki.
– Nevra?
– Hm?
– Hol
fogok aludni? – a fiú elmosolyodott, s a lány ezt látva megbánta, hogy feltette
a kérdést. Azonban a várva várt incselkedés elmaradt. Helyette a lány álla alá
nyúlt, édes köröket rajzolva hüvelykujjával az érzékeny bőrre.
– Ne
aggódj! Nem hagylak magadra.
– Nem
kell velem kint éjszakáznod – Anneliese egyik fele el akarta taszítani magától,
és a vízbe menekülni előle, de a másik fele közelebb vonta volna magához. A
keze ösztönösen felemelkedett, azonban az utolsó pillanatban visszahúzta.
Zavartan feküdt a fiú mellett, végül közelebb húzódott hozzá. A fejét a
mellkasára fektette, kezét remegve tette a feje mellé. Nevra mélyet lélegzett,
karja a lány derekára csúszott. A szívük szinte táncra kelt egymással,
Anneliese érezte a heves dobogást a tenyere alatt, amely felriasztotta az
álmosságból. Olyan volt, mint egy szenvedélyes keringőzés, amivel képtelenség leállni,
annyira magával ragadja az embert. Tisztában volt a kimondott szavaival, hogy időt akar. Ám a fiú közelsége
részegítő volt, annyira ellenálhatatlan. Igyekezett arra gondolni, hogy ez csak
a kényelem miatt szükségeltetik. Nem jelent semmit, hogy egymás karjában
fekszenek.
– Hol
szoktak a szírének aludni?
– Egy biztonságos
helyet szoktak keresni, ahol nyugovóra térhetnek. Általában a víz és a
szárazföld találkozásánál.
– Akkor
én jó helyen vagyok – mormogta a lány. Nevra simogató ujjai, és a békés
hullámverés volt az álmok színes kavalkádjába való belépés kulcsa.
Nevra szemszög
Nevra
tudta, hogy a lány mikor aludt el. Az eddig oly heves szívverése csillapodni
látszott, a lélegzete lelassult. A szempillája nyugtalanul megrebbent, de a
karján végig simító ujjak újra békés álomképekbe segítették. Nagyot szusszanva
furakodott még közelebb a fiúhoz, hajának finom tincsei Nevra arcát
csiklandozták.
A fiú
csókot lehelt Anneliese feje búbjára, tekintete némán pásztázta a csillagokkal
telehintett égboltot. Nem jött álom a szemére. Talán a lány közelsége, talán a
nyugtalanság miatt. Amikor nyílt területen éjszakázott mindig éber volt. Sosem
aludt mélyen, csak annyira, hogy teste és az agya ne ébredjen másnap ólmos
fáradtságra. De figyelt, hallott, és amikor kellett már ébren is volt. Most
viszont… a lány szavai jártak a fejében, melyek annyira ellentmondásosak voltak
azzal, ahogy ott feküdt a karjában. Nem tudott eligazodni rajta. Anneliese
teljesen összezavarta, és olyan érzelmeket eresztett szabadon benne, amik egyszerre voltak örömteliek, és ijesztőek. Vajon a lány tisztában van vele, hogy a
távolságtartása mennyire gyötri őt? Nem hitte volna, ám látta
rajta, hogy ugyan ez a folyamat játszódik le benne is. A különbség csak annyi
volt, hogy Anneliese tudott rajtuk uralkodni, de ő nem. Csak a lány iránt
érzett tisztelet miatt nem hallgatott az ösztönre, hogy felkapva a szobájába
cipelje, és napestig csókolja. Talán azt lett volna az ésszerű, hogy
emlékezteti a lányt a korábbi szavaira, de nem akarta megszakítani ezt a boldog
pillanatot. Nem fogja eltaszítani magától, ha egyszer a karjaiba fut…
Nevra
tenyere a lány csupasz hátára siklott. A melegsége táplálta a benne lobogó öröm
tűzét, a közelsége egy cseppnyi nyugodt pillanatot sem hagyott zakatoló
szívének. Még az esti levegő hűvösségét sem bánta. Habár Miiko kijelentette,
hogy akár a betegszobában is kialakítható egy átmeneti szállás a lánynak, Nevra
hezitálás nélkül rávágta, hogy Anneliese a parton kívánja tölteni az éjszakát. Talán
meggondolatlanság volt a részéről, és meg kellett volna érdeklődni a lány
véleményét is, de… itt egyedül lehetett vele. Tudta, pontosan érezte, hogy
néhány őrszem biztos távolságban felügyeli a környéket, ám túl messze voltak
ahhoz, hogy tökéletesen lássák őket. És Miiko sem ellenkezett. Ő is tisztában
volt, hogy a szírének vonzódása a vízhez kiolthatatlan, így rábólintott. De
vajon meddig tart még ez a különös állapot? Vajon Anneliese visszakapja valaha is
a lábait? A fiúnak nem tetszett az a lehetőség, hogy nem.
A fiú
keze lejjebb csúszott a pikkelyekhez, hogy megbizonyosodjon róla: nem álmodott.
Talán amikor reggel felébred, Anneliese itt fekszik majd mellette uszony
nélkül… és ruha nélkül. Nevra elmosolyodott a gondolatra. Állát finoman a lány
feje búbjához érintette, lába kezdett elzsibbadni a rajta lévő nehéz halfarok
miatt. De nem törődött vele. Anneliese megnyugtató szuszogása lassan álomba
ringatta.
Szia!! Nagyon nagyon imádom a sztoridat!! Mikor lesz folytatás?! 💜💜💜
VálaszTörlésSzia!
TörlésEgy-két héten belül. Igyekszem gyorsan haladni vele :)
Jó lett :D
VálaszTörlésVárom a kövit!
Nagyon jó *-* tegnap kezdtem el olvasni és hajnali 5ig maradtam fent hogy végig olvassam, nsgyon izgalmas.
VálaszTörlésVárom a következő részt! *-*
Ó, köszönöm szépen! :) Nagyon örülök, hogy tetszik, igyekszem mihamarabb hozni ^^
TörlésImadtam nagyon tetszik varom a folytatasat remelem hamar hozod ☺☺☺☺☺☺☺
VálaszTörlésMár csak néhány utolsó simítás van hátra, aztán hozom is :)
TörlésNagyon imadom kivancsian varom a folytatast.Remelem hamar fent lesz☺❤
VálaszTörlésNagyon imadom kivancsian varom a folytatast.Remelem hamar fent lesz☺❤
VálaszTörlés