Eldarya fanfiction- 1. fejezet

Eldarya fanfiction

Idegenben

1. fejezet

Gombák körében

A nap vérvörös lávaként hömpölygött az ég alján, sötétlila forradásokat égetve a kékségbe. A hegek apránként rózsaszínre fakultak, ahogy a szürkület leeresztette köpenyét. A lánynak épp hogy csak sikerült elkapnia a pillanatot, és felvinnie az üres vászonra. Egy utolsó ecsetvonás kíséretében elhátrált a festménytől. Nehéz volt visszaadni egy gyönyörű természeti jelenséget, de úgy gondolta, hogy egész jó lett. Az első próbálkozásait figyelembe véve, biztosan. Már csak meg kell száradnia, és…

– Anneliese! – a lány felhúzott szemöldökkel fordult hátra. A húga piros pozsgás arccal, kócos hajzuhataggal futott feléje, máskor mindig mosolygó szája most sírásra görbült. Sóhajtva pakolta le az ecsetét a kikészített kis kertiasztalra, és az ölébe vonta a kislányt. Az öccse valószínűleg ismét rossz fát tett a tűzre.

– Mit csinált már megint?

– Elvette a babáimat! Azt mondta, hogy elviszi őket ajándékba a goblinoknak, cserébe azért, hogy éjszaka eljöjjenek, és ijesztgessenek! – Anneliese bevezette a húgát a házba, gyengéden takargatva be a kanapén.

– Ne aggódj, visszaszerzem neked a babáidat. Mindjárt kezdődik a kedvenc meséd. Maradj itt, én addig megkeresem Jacket.

– De ugye nem fognak eljönni a goblinok?

– Nem fognak. Nem szeretnek kislányokat ijesztgetni. És különben is: én majd megvédelek. Ha mégis ide merészkednének, akkor majd elkapjuk, és megsütjük őket – megcsiklandozta Melody-t, akiből vidáman buggyant ki a kacagás.

Nem szívesen hagyta magára a húgát – az öccsét meg nem lehetett, mert ön-és közveszélyes volt –, de tudta, hogy az édesapjuk nem sokára haza jön. De nem is lesz sokáig távol. Csak öt perc.

A lány megborzongott az utcán pislákoló lámpa fényében. Tavasz volt, ennek ellenére éjszaka lehűlt a levegő, ő pedig csak a vékony melegítő felsővel társított szakadt farmerját, és az elnyűtt tornacipőjét vette fel. Legalább nem kell messzire mennie. Már látta is a fák magasba törő lombkoronáit, az orrában az erdő jellegzetes illatát érezte. A telefonja kísérteties fénybe vonta a rengeteget. A megreccsenő gallyak, és finom neszezések ijesztőek voltak, így Anneliese felgyorsította a lépteit. Szerette az erdei sétákat, de nem sötétben. Nem is érti, hogy volt képes kijönni az öccse ilyenkor az erdőbe. A goblin mániája lassan kezdte az őrültbe kergetni. Szinte mindennap ki kellett ide járnia, és Jack után vadászni. A legrosszabb az volt, hogy hiába kiáltozta a fiú nevét, az sosem válaszolt. Csak hirtelen felbukkant a semmiből, és halálra ijesztette a lányt, vagy máskor suttogott, mintha csak az erdő szelleme beszélne hozzá.

Anneliese bosszankodva követte a kitaposott ösvényt. Már tíz perc eltelt, és még semmit nem talált, vagy hallott, ami az öccsétől származhatott volna. Lehet, hogy már visszafordult? Talán neki is ezt kéne tennie. Megnéznie, hogy nincs-e otthon. De mi van, ha még itt van? Vagy ha nem is az erdőbe indult? Nem. Biztos, hogy ide jött. Jack mindig az mondta, hogy a goblinok szeretnek a sötétben, a szabadban tartózkodni. Mégis reménytelennek érezte, míg távolabb halvány, pislákoló fényt nem látott. Az biztos, hogy Jack lesz az! A lány még jobban megszaporázta a lépteit, majd, ahogy közelebb ért, lelassított. Most ő fogja meglepni a fiút. Anneliese behúzódott egy vastag fa mögé. Háromig számolt magában, majd kiugrott.

Pislogva igyekezett magába inni a látványt. Egy gombakört látott, ami körül a fű frissebbnek tűnt. A legzavaróbb az volt, hogy gombákból halvány fény derengett, ami szinte csalogatta a lányt. Leguggolva vette őket jobban szemügyre. A talaj kellemes meleget árasztott, felolvasztotta Anneliese dermedt ujjait. Még sosem látott ilyet… és ennyi, hirtelen megjelenő szentjánosbogarat. Frusztráltan pattant fel, igyekezve elzavarni a maga körül a sok rovart, de mintha megkétszereződött volna a számuk. A halvány fény erőteljesebbé vált, a lány kénytelen volt behunyni a szemét. Nem látott semmit, csak vakító fehérséget. Valamibe beleakadt a lába. Érezte, hogy zuhanni kezd, de a fájdalmat nem érezte, minden porcikáját nyugalom szállta meg. Vajon ez a vég?